Hajnal János római műterme [antikvár]

HAJNAL JÁNOS RÓMAI MŰTERME - ELŐSZÓ Molnár Antal Római Magyar Akadémia, igazgató A magyar-olasz kulturális kapcsolatoknak a képzőművészet mindig is nagyon fontos összetevőjét jelentette. A19-20. század nagy magyar festőinek, szobrászainak indulásában óriási szerepe volt az Örök Városnak, legyen elég itt csak az 1930-as évek híres irányzatára, a Római Magyar Iskolára utalni. A római magyar képzőművészeti jelenlét talán leginkább ismert, legnagyobb hatású személyisége Hajnal János (1913-2010) volt. A kiváló tehetségű fiatal művész, Aba-Novák Vilmos tanítványa 1948-ban telepedett le Rómában, itt élt és alkotott Giovanni Hajnal néven 2010-ben bekövetkezett haláláig. Hajnal rendkívül kiterjedt munkásságát számba venni szinte lehetetlen, legismertebb alkotásai közül csak négyet említek: a római Santa Maria Maggiore-bazilika, a vatikáni VI. Pál audiencia-terem és a milánói dóm üvegablakait, illetve a római Nagy Szent Leó-templom mozaikját. Az Örök Városban az elmúlt két évszázad alatt megfordult sok száz magyar művész munkássága közül talán egyetlenegy sem szervesült annyira Róma művészetében, mint Hajnalé. Az ő alkotásaiban az európai kultúra két nagy dimenziója, Észak és Dél talált egymásra: Hajnal olyan északi festő („pittore nordico") volt, aki teljesen eggyé lett Itáliával, a Mediterráneummal. Azt hozta Rómába, ami innen hiányzott, és ezt zseniális alkotóerejével olyanná formálta, amelyet Róma, Itália mindenestül a sajátjának érzett. Hajnal alkotói világa a középkori alkotók alázatának, hatalmas mesterségbeli tudásának és szimbolizmusának, illetve a modern művészet ma is érvényes nyelvezetének hallatlanul termékeny együttese. Irodalmi és zenei műveltségének köszönhetően üvegablakai, mozaikjai, könyvillusztrációi sohasem dekorációk, hanem mindig teljes értékű interpretációk. Hajnal „feltámasztására" nincsen tehát szükség, hiszen Amerigo Tot mellett nincsen még egy olyan magyar művész, aki annyira jelen lenne Itáliában, mint ő. A „másik" Hajnal János felfedezésére annál inkább. Számára a humanista gyökerekből táplálkozó szakrális művészet meggyőződéssel vállalt hivatás volt, a monumentális méretekhez való kivételes érzékét már mestere, Aba-Novák Vilmos és korai kritikusai is észrevették. Hajnal művészete ugyanakkor a közismert üvegablakoknál, mozaikoknál sokkal összetettebb, sokkal több. Kiállításunk célja, hogy bemutassa a mind ez ideig rejtőzködő Hajnal Jánost. Azt a Hajnalt, akinek művészete éppen rendkívül széles kulturális tájékozódása miatt nem szűkíthető le a szakralitásra. Azt a Hajnalt, akinek belső világában a mélységes humanista elkötelezettsége mellett talán leginkább meghatározó tulajdonsága az iróniába hajló szimbolizmus volt. A Római Magyar Akadémia kiállításának nem titkoltan az a célja, hogy Hajnal művészetének új dimenzióit mutassa meg, a szakrális mellett a személyeset, a nyilvános terekre szabott alkotások mellett a privát szféra, a művész belső vívódásainak műremekeit. A Hajnal János-kiállítás a Római Magyar Akadémia számára nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is, amelyet megbízatásom kezdete óta szívügyemnek tekintettem. Ez a nagyszerű tárlat nem jöhetett volna létre anélkül a széleskörű összefogás nélkül, amellyel végül sikerült méltó módon megrendeznünk. Mindenekelőtt köszönettel tartozom az Emberi Erőforrások Minisztériumának, elsősorban Balog Zoltán miniszter úrnak és Révész Mária főtanácsadó asz-szonynak, illetve a Nemzeti Kulturális Alapnak nagylelkű támogatásukért. Nagyon köszönöm mindazok munkáját, akik a kiállítást és a katalógust létrehozták, elsősorban a kurátoroknak, Balázs Katának és Németh Pálnak. Végül külön köszönet illeti mindannyiunk nevében Hajnal János lányát. Hajnal Júliát, aki egy élet munkájával ápolja és gondozza édesapja szellemi és művészi örökségét: az ő elkötelezettsége nélkül a „másik" Hajnal János mindörökre rejtve maradt volna. Róma, 2014. április 4.