Hajó [antikvár]

A hajó vízi jármű, szimbolikus jármű (az égitesteket, főként a Napot viszi keresztül az égbolton; a halottakat szállítja a túlvilágra). Az utazó, a kaland, a felfedezés, az élet, az életen való biztonságos átjutás szimbóluma. Lunáris princípium (a védelem megtestesítője, az anyaméh, a bölcső megfelelője). A hajó (bárka, csónak, ladik, tutaj) összekötő a föld és a víz, a véges és a végtelen, az élet és a halál között. Közlekedési eszközként talán az első az emberiség kultúratörténetében. Mint szimbolikus jármű, egyrészt az életutat utazásként jelképezi, másrészt a halottakat szállítja át a túlvilágra, harmadrészt az égitesteket viszi keresztül az égbolton (főként a Napot és a Holdat). A hajó fő elemei: a tat, az orr és a hajótest szemantikai egy- séget alkotnak a kozmikus ciklus fázisaival, a napnyugtá- val s napkeltével, a halállal s a feltámadással. Már az új kőkori megalitok falain gyakran láthatók bekarcolt ábrázolások: valószínű a halottak szigetére biztosították a szimbolikus átmenetet. A bronzkor skandináv sziklaképein sílécre emlékez- tető kettős tőkével ábrázolt hajók kozmikus folyamatok tükörképei (pl. Almgrenből). Más bronzkori sziklaraj- zoknak is gyakori eleme a halottak lelkét vivő hajó, felidézve a koporsó képét, mely felfogható a túlvilági lét, az újjászületés kapujának. Baldr ifjú isten testét csó- nakban égetik el, halála mintegy előjele az istenek és az egész világ pusztulásának. A holtak körméből készült hajó a naglfar, ezen jönnek fel a holtak birodalmából a világvége előtt a halottak, hogy részt vegyenek a nagy eszkatológikus harcban az istenek oldalán. A tunguz sá- mánok egyes öltözetein csónakábrázolások láthatók, mert ezeken utaznak jelképesen az alsó világba. A sumér-akkád Úr-sanábi, az alvilági révész kíséri a holtak lelkét, szeli át csónakjával a folyót, amely az élők és a holtak közti határt képezi. A világóceán és a föld- alatti édesvizek ura, Enki, egyben a legősibb sumér kul- turális központ, Eridu város főistene teremtette az em- bereket. Egy asszír dombormű pontosan megőrizte a hosszúkásra formált bambusz guffa alakját, melyen az Eufráteszen hajóztak. Egy kaldeai pecséthengeren Sin holdistent ábrázolják, amint bárkáján csillagalakzatok között siklik. Egy Kr. e. kb. 2800-ból származó pecsét- hengeren Tammuz isten tiszteletére kultikus körmeneti hajó látható Eridu városából, Kr. e. 3500 körüli időből maradt fenn hajómodell. A tavaszünnepen a babilóniai főistenné vált Mardukot ugyanúgy bárka hordozta, mint a kisázsiai Attiszt az isten feltámadásának ünnepén, vagy mint az egyiptomi Amont a luxori templomba vezető kör- menetben. Hajóábrázolást már egy predinasztikus kor- ból származó sírból is ismerünk, felsőegyiptomi agyag- edényről Kr. e. 3000 tájáról, s egy szakkarai sírból (Kr. e. 2500 körül). Kr. e. 2000 körüli időből már vitorlás hajó- modellek is előkerültek sírokból. Hatsepszut istennő templomának Deir-el-bahri falán expedíciós hajói láthatók. Az egyiptomiak hite szerint főistenük, a sólyomfejű emberként fején napkoronggal ábrázolt Ré napbárkáján kering a világ körül, minden nap a Mendzset bárkán szeli át az ég óceánját. Az égi Níluson hajózva fényt hoz a föld- re, éjszaka áthalad a holtak birodalmán, az alvilági Níluson, átszáll éjszakai bárkájába, a Meszektetbe, meg- küzdve a sötétség erőivel. Számos sírkamra festmény őrzi Ré alakját a napbárkán (pl. Kr. e. 15. sz.; 19. dinasztia, Vádi-esz-Szebua; hajó napbárka, benne az anhot kezé- ben tartó sólyomfejű Hórasszal stb.). Fia, Behdeti Hó- rusz csónakon kíséri a Níluson hajózó Rét és legyőzi a főisten krokodillá és vízilóvá változott ellenségeit.