Hasonlóságok és különbözőségek [antikvár]

A Magyar értelmező kéziszótárban olvasom: "interferencia fn Fiz 1. Az a jelenség, hogy a találkozó hullámok erősítik, ill. gyengítik egymást." A lexikonhasználatban jártas olvasó könnyen fölfejti a rejtjeleket, s tudja, hogy főnévről, fizikai jelenségről van szó. Annál tanácstalanabb az összehasonlító irodalomtudománnyal foglalkozó szakember, aki értetlenül áll a dolgozat indításában megjelölt mondattal szemben: úgy emlékezik, hogy a természettudományos fogalomképzés irodalomtudományos analógiái a pozitivista korszakra jellemzőek, arra az időszakra, amelyben megformálódott az irodalomtörténet terminus-rendszere; azt tanulta, hogy valaha a fizikai-kémiai jelenségek elemzésének mintájára írtak írói életpálya-rajzot; úgy hiszi, hogy rég a múlté az irodalomtudomány természettudományos" szemlélete. Az az irodalomtörténész azonban, aki szakmája historiográfiájában is járatos, hamar érzékeli, hogy szó sincs egy mechanikus materialista" terminológia újjáéledéséről, elsősorban metaforaként használtatik egy fizikából származó kategória. A leginkább azért, hogy az orosz formalista iskola kifejezésének értelmében használt irodalmi fejlődés" változatának értelmezését megkönnyítsük. Arról van talán szó, hogy a különféle irodalmi fejlődési sorok konfrontálásakor nem pusztán hasonlóságok és különbözőségek bukkannak ki, hanem mindenekelőtt arról, hogy a többektől zárt struktúrákként elgondolt nemzeti irodalmak" (vagy nemzeti irodalmi jelenségek) egymással dialogikus kapcsolatba léphetnek, és ennek révén fölszámolódik (vagy fölszámolódhat) a nemzeti irodalmak izoláltságának tételezése. Hiszen még az a komparatisztikainak tekintett nézet is a nemzeti látószögű" avagy csupán pozitivista eljárást erősíti, amely elsősorban hatásokban gondolkodik, elhanyagolván a recepciós (irodalmi) magatartások jelentőségének tudósítását. Továbbá: leszűkített, többnyire nem vagy kevéssé irodalmi-esztétikai szempontokat érvényesít egy irodalmi fejlődési sor" létező (vagy virtuálisnak tekintett) kontextusa vizsgálatában. Ez az a komparatisztika ún. francia iskoláját idéző feltételezés, miszerint tudományszakunknak elsősorban a valóságosnak minősített irodalmi kapcsolatokkal kell foglalkoznia, azokkal a Taine által apró jelentős tényekkel", amelyek egy irodalmi mű komponenseinek eredetét magyarázzák. Aligha szükséges bővebben indokolnunk, hogy az újabb és legújabb irodalomtudományos szemlélet a befogadó magatartásformáinak elemzését állítja az előtérbe egyfelől, másfelől viszont az irodalmi csoportképzésben az eddigieknél differenciáltabb, több oldalú eljárások mellett teszi le voksát. Ami az első tényezőt illeti: még a valóságosnak tekintett irodalmi kapcsolatok kutatásakor is lényegi elemként jön számításba az az axióma, miszerint bármely irodalmi alkotás az olvasás-értelmezés során nyeri el jelentését, a jelentésadás valójában interakció eredménye, a mű a hagyománytörténésben újabb meg újabb vonásokkal gazdagodik. Az irodalmi kapcsolatokra konkretizálva tézisként megfogalmazott gondolatunkat: a közvetlen, szövegekben kimutatható érintkezés önmagában nem sokat árul el a kapcsolatok természetéről, kiváltképpen nem a szövegdarabnak az új szövegkörnyezetbe való beilleszkedésének módjáról. A régi és új kontextus konfrontálását ebben az esetben sem hanyagolhatjuk el, azt meg igencsak szorgalmaznunk kell, hogy fölfigyeljünk arra a feszültségre vagy a feszültség oldására, amelyet az érintkező szövegek viszonyában tapasztalunk.