Hatalom és kultúra [antikvár]

Plenáris előadás V. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus „A múlt, hatalmunknak egyik eleme" Az irodalomtörténet használata Toldy jeligéje óta Dávidházi Péter Toldy Ferencet nagyszabású művei alapján nevezték egykor szaktudománya atyjának, de szűkszavú mottói, vagy mint ő nevezte: jeligéi már önmagukban is tudománytörténeti jelentőségűek; fogadtatástörténetükből kitűnik hagyományteremtő és mindmáig szemléletformáló hatásuk. Nem mintha mások korabeli tudományos műveinek jeligéi ne volnának érdemesek figyelmünkre: mivel a belső vagy akár külső címlapra, annak hátoldalára, vagy az első oldalra kerülve egyaránt megelőzték az előszó, majd bármiféle főszöveg kezdőpontját, meghatározó szerepük volt az olvasói elvárások kialakításában, megerősítésében vagy helyesbítésében, történészi vagy irodalomtörténeti műveknél az utánuk következő nagyelbeszélés szerzői szándékának közvetett (mástól választott szöveg általi) megvilágításában, amelynek fényében jobban kiválnak az elbeszélés másféle jelentéseket is lehetővé tevő részletei, akart vagy akaratlan, termékeny önellentmondásai. Toldy egyes mottói azonban a szövegtől elszakadva is életre keltek és szerepet kaptak; hogy történelmileg milyen fontosat, az kiderült már az 1850-es évek elején folyóirata, az Uj Magyar Muzeum mottójául választott claudianusi idézet országszerte munkálkodásra serkentő hatásából,1 amelyre méltán volt büszke élete végéig: „peragit tranquilla potestas / Quae violenta nequit " (a nyugodt hatalom véghezviszi, amit az erőszakos nem tud). Alighanem ennél is maradandóbb hatást gyakorolt a magyar irodalomtörténet-írásra, sőt bátran mondhatni: 1 E mottója sorsát külön tanulmányban elemeztem: „Peragit tranquilla potestas " Egy mottó reménysugara a szabadságharc leverése után. In. A forradalom után. Vereség vagy győzelem? Szerk. Cséve Anna. Bp., Petőfi Irodalmi Múzeum. 2001. 147-170. 5