Határutak [antikvár]

Előszó A 2016-os TESZT fesztivál sok előadása tematizálja a közösség fogalmát. Állam, nemzet, nép, ország, város, család, generációs közösség, vagy akár ennek a legtágabb képzete, a teljes bolygónkat átfogó emberi közösség képzete jelenik meg bennük. Túl azon, hogy minden színházi előadás valamilyen módon - akár a konszenzuális értés, akár a valós fizikai együttlét értelmében - közösségként is tételezi a közönségét, ebben a programban olyan előadásokkal is találkozni, amelyek cselekvő résztvevőként számítanak ránk. Amikor nekiálltunk előkészíteni a fesztivál alkalmából megjelenő kötetet, amelyet a már sorozatként viselkedő Határútok harmadik kiadásaként tart kezében az olvasó, kulcsfogalomként lebegett a szemünk előtt a színház közösségi és részvételi jellege. Ezek a fogalmak részint müfajspecifikusan érthetők, azaz elvezettek minket ahhoz a kérdéshez, hogy szarosabban megnézzük, hogy afesztiválon jelen lévő három országban - Magyarországon, Romániában, Szerbiában - milyen kultúrája van a közösségi és részvételi színháznak, vagyis milyen társulatok, csoportok, szervezetek foglalkoznak kimondottan ezzel a típusú színházzal. Másrészt, és érdekes volt ezt megfigyelni az esszék és interjúk definíciós vagy öndefiníciós kísérleteiben, a színháznak ezt a két alapvető jellemzőjét meglehetősen nehéz müfajszerüen szűkre zárni, l'gy szinte magától értetődően merül fel a határátlépés, nem pusztán a klasszikus és közösségi/ részvételi színházi elgondolások, de a színház és egyéb performatív művészeti ágak közt is. És magától értetődő ezek szellemi rokonsága a részvételi kultúra olyan eszméivel, amelyek a társadalmi felelősségvállalást és beavatkozást célozzák; a zöld mozgalmakkal, a fizikai vagy szellemi fogyatékosok, a nők, a romák, a vidékiek, a mélyszegénységben vagy intézetben élők, azaz a valamilyenfajta kisebbségben, hátránnyal élők esélyegyenlőségi mozgalmaival. Három részből áll az idei kötet. Az első részben olvasható színházi esszék egy-egy országra fókuszálva térképezik fel a közösségi/részvételi színházat. Magyarországon ennek története szorosan kötődik a TIE-társulatok munkájához, Romániában a politikai és dokumentarista színházhoz, míg Szerbiában mindezek mellett, a gazdag avantgárd hagyományból fakadóan számos összmüvészeti-performatív kezdeményezéshez. A skandináv államok közösségi kultúrájáról-művészetéről is képet rajzoló tanulmány egy konceptuális művész munkásságát elemzi a performatív szempontok alapján - ennek a részvételiség fogalmát illetően van izgalmas hozadéka. A közösségirészvételi színháznak, a magyar és román vonatkozásban ez bizton állítható, igen csekély szakirodalma van, kevés az erről szóló, történeti és elméleti szempontokat érvényesítő átfogó munka; nem véletlen, hogy ezek a társulatok komoly energiát fektetnek a kutatásba, a vonatkozó szakirodalom közvetítésébe, illetve a képzésbe. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy a második részben olyan embereket szólítsunk meg, akik többéves vagy friss, de mindenképp közvetlen tapasztalataikról mesélhetnek: az alkotásaikról, projektjeikről, a szervezetükről, arról, hogy milyen társadalmi és kulturális