Haza, nagy ég alatt - Magyarország [antikvár]

Mi a haza? - hányan kérdezték már! A felelet egyszerű: az a föld, ahol születtünk, embertársainkkal együtt. Mert csak embernek van hazája. Szereti vagy gyűlöli, ápolja vagy játszik vele. Otthona. Él benne és szemléli is, így lesz a természeti környezetből táj. S a táj fölött az égi magasság, a csillagok, a nap-, holdjárta égbolt. Milyen a Haza nagy Ég alatt? A földönjáró oda kívánná magát, mert úgy hiszi: a magasban szebb, igazabb. Lehet átélni a magasságot, de lehet szemlélni, kíváncsian, indulat nélkül. A látványt szóra is bírhatjuk. Akkor mások a fények, esetleg mindent elnyelnek: Mások a formák, esetleg csupán szürrealista ábrák: egymást metsző vonalak, árnyékok: üres vidékek, puszta, város, torony, vár. A képekből jelképek válhatnak: az ember formája, figyeli, megfejti titkukat. Orpheus énekel, ősigéi: Daimon, Tüché, Erosz, Ananké, Elpisz. Különös, milyen rokon a mitikus kép és a fénykép. Az álom: ez a valóság hitelével idézi a költészet tündérképeit. Az elmúlt év(tized)ekben megannyi fotóalbum készült hazánk építészeti, környezeti szépségeiről. E sorból mindenképp külön említést érdemel Palotás Rezső albuma. A méltán ismert exdiplomata megkapó képeket tár elénk. Bemutatja a Bükk vagy a Mátra hegység, a Dunakanyar avagy a Balaton lenyűgözően szép természeti tájait. Majd néhány lappal odébb e tájak, települések és városok ember alkotta változ(tat)ásait láttatja az olvasóval. S végül a magyar nép történelmileg korszakosnak mondható fordulópontjaira villantja a fényképezőgépét. A már régen nem amatőrként, hanem művészi igényességgel készült képek élettel teli helyzetek felvillanásai. A földeken pöfögő traktor, az utakat egyenlő úthenger, a daruk magasba lendülő gémje láttán az olvasó akaratlanul is többet lát. Látja a szó munkától nemes értelmében verejtékező embert. Amiként a település- és városrészek láttán is feltöltik a hétköznapi valóság. Az élet, a szakadatlan kommunikáció sokfélesége.