Hévizi Éva [antikvár]

Már érett művészként talált rá a tűzzománcra, a tűzzománc pedig rá. Talán a zománcművészet "százhangú orgonájából" is éppen az ő hangja hiányzott, másrészt az ő művészete is óhajtotta, várta azokat a lehetőségeket, amelyeket a "tűzben pikturálódás" képes nyújtani. Tudjuk: minden a közelítésen múlik. A felkészült kézzel és szívvel közelítő alkotó előtt káprázatos és kimeríthetetlennek tűnő új világ tárulkozik fel: oxidok színjátékával, a fényes és matt felületek kontrasztjaival, a földmozgásra emlékeztető, tektonikus faktúrákkal, a montázsok, a sgraffito szellemes és játékos modulációival.Az első művek a rekeszzománc műfajában születtek (Skarabeus és társai), az anyaggal való beható és alázatos ismerkedés jegyében. A későbbiekben is szívesen készített térplasztikákat, amelyeken a rekeszek és "fél-rekeszek" mellett a festett zománc szépségei, valamint a különféle egyéb anyagok (fák, csigák, kagylók, tollak) is megjelentek. (Bálványsorozat.)