Hórusz Archívum [antikvár]

A ráhibázó pillantás Németh Gábor Kardos Sándornak A hangját szeretném megérteni. Erre jöttem rá. Semmi mást, csak egy hangot a telefonban. Valahányszor beszélek vele, mindig ugyanaz a hang, a végtelen szomorúság hangja, legyen bármiről is szó, sikerről vagy kudarcról, a tavaszról vagy az emberi aljasságról, a boldogságról, egy gyerekrajzról, az úgynevezett életről, filmekről, irodalomról, a hébertanulásról, forgatásokról és utazásokról, mindig Füles hangja szól, - „-JÓ reggelt. Füles! - mondta Micimackó. -Jó reggelt, Maclíó! - mondta mélán Füles. - Ha erről egyáltalán lehet szó a mai időkben. A magam részéről erősen kétlem. De semmi. Szót sem érdemel. Bocsánat. - No mi baj már megint? - Semmi, Mackó, semmi. Csak úgy mondom. Sokféle népek vannak. Egyik nem akar, a másik nem tud. Ennyi az egész. - Mit nem tud? - kérdezte Mackó, és megdörgölte az orrát. - Mulatni. Vidulni. Énekelni és táncolni. Itt van a kutya eltemetve. - Vagy úgy - mondta Mackó. Gondolkodott, hosz-szasan. Aztán megkérdezte: - Melyik kutya? - Az a kutya, azzal a kutya jókedvvel - magyarázta borongva Füles. - Nem panaszképpen mondom. Csak úgy. Nem tesz semmit. Mackó leült egy lapos kőre, és eltűnődött. Olyan volt ez az egész dolog a számára, mint egy képrejtvény." (Kiemelés tőlem) - a vereség hangja szól a telefonból, a kiábrándultságé, bemászik a fülembe, hiába van vége a beszélgetésnek, a hangja itt marad, és bennem is szomorúsággá változik. Kardos Sándor hangja. Megtaláltam a magyarázatot, vagy majdnem, egymilliót találtam, tehát egyet sem. Egymillió magyarázat. Rögzítették a magyarázatokat, névtelen munkások százezrei dolgoztak rajta, névtelen családapák és családanyák, aggok és gyerekek, frontharcosok és részeg egyetemisták, fényképezőgéppel a kezükben, titkos ügynökök, annyira titkosak, hogy maguk se tudják, hogy ügynökök. A Hórusz kémei. Metafizikus összeesküvés. Hónapok óta készülök erre az írásra, vagyis hát évek, két évtized óta halogatom, soha, semmivel kapcsolatban nem éreztem ilyen fokú reménytelenséget, nem volt semmi elmesélendő ilyen biztos kudarcra ítélve, mégis készültem rá, azóta, hogy először láttam Hórusz képet, történetesen pont az elsőt láttam először, a legelsőt, amin egy osztálynyi huszárnak öltözött gyerek fog puskát egyetlen apácára, legalább is ez a kép maradt meg az emlékezetemben.