I. Országos Akvarell Triennálé [antikvár]

„Kék piros, sárga, összekent képeket láttam álmaimban" József Attila A több mint négy évtizedes akvarell biennále ritmust váltott, s 2009-ben az országos vízfestészeti kiállítás, a XXI. Akvarell Biennále I. Akvarell Triennále néven nyílt meg. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy azért ritkulnak meg e kiállítások, mert leáldozott ezen ősi technika, megnyugtathatom, a változásnak nem ez az oka. Az észak-magyarországi régió olyannyira dúskál a papíralapú technikák seregszemléjében — grafika Miskolcon, egyedi rajz Salgótarjánban — hogy a szervezők úgy gondolták, az egybeesések elkerülése végett, a három országos tárlat egymást. A hatvanas évek kultúrpolitikája a grafikát, a textilt, a kerámiát, a kisplasztikát „leküldte" vidékre, de a „száműzetésben" nagyobb szabadság jutott nekik, mert a kulturális kormányzat vigyázó szemei leginkább a fővárost figyelték. És mivel a festészet állt mindenek felett, a hagyományosan a sorolt akvarell a háttérben maradt. Pedig nem is olyan egyértelmű, hogy az akvarell grafika, magyar megfelelője — vízfestmény — is jelzi, hogy volt-van némi bizonytalanság műfaji hovatartozása körül. A papír, mint hordozó, miatt utalható az akvarell a grafika területére, holott festői eszköztára okán a pikturához kellene, hogy tartozzon. Az akvarell (franciául aquarelle, az aqua azaz víz szóból képezve) egy képtelenséget fejez ki; vízzel készült festmény. Az angol elnevezés 'watercolour' legalább jelzi, hogy színes vízről van szó. Az akvarell jelenti a művet is, úgy, mint vízfestmény, s a festéket is, úgy, mint vízfesték. Máskor, például az olajfesték /olajfestmény esetében, nem az oldószer, hanem a kötőanyag a névadó. Ez is jelzi, a szó erejével, a víz mágikus hatalmát e technikában. A rajz eredetéről szól a „graphidion"mítosza. Ez a történet, nekünk, magyaroknak különösen kedves, mert a „szépmesterségek