Ideggyógyászati és idegsebészeti vizsgálatok csecsemő- és gyermekkorban [antikvár]

A XX. sz. második harmada hatalmas fejlődést hozott az orvostudományban. A statikus, morphologiai szemlélet helyébe funkcionális, a physiologiai változásokat értékelő szemlélet lépett, mely reálisabban értékelte a szervezetben történő kóros elváltozásokat. Mindehhez hozzájárult még a kémia, biokémai és műszerezettség területén jelentkező fejlődés is. A betegség kutatásának tudományában az adatok ily módon nagymértékben szaporodnak, ami szükségessé tette, hogy az orvostudomány az eddigi ismereteknél még több résztudománya tagozódjék. Egyik ilyen új tudományos terület - egyben gyógyító szakma - az idegsebészet is. Ha vitázunk is afelől, hogy az idegsebészet a sebészetet vagy ideggyógyászatot tarthatja-e szülőanyjának, mégsem tagadhatjuk ma már az idegsebészet önálló tudománnyá alakulását. A részleteknek és az egésznek dialektikusan értelmezett egységén belül az idegsebészetben is kialakult az alapprincípiumok követelte szükségesség alapján bizonyos további osztódás. A csecsemő és gyermek somatikus állapotának a felnőttkétől való különbözősége, mely létrehozta a gyermekgyógyászatot is követelte meg, hogy az idegsebészeten belül a további haladás érdekében gyermek-idegsebészeti kutatás és gyógyítás történjék. Hogy ezt a munkát helyesen lehessen irányítani, be kellett kapcsolni olyan szakembereket, akik nemcsak az idegsebészetben járatosak, hanem uralták a gyermekgyógyászat és gyermek-ideggyógyászat területét is.