II. Országos Szobrászrajz Biennálé [antikvár]

MI A SZOBRÁSZRAJZ ? Dimenziók határmesgyéjén egyensúlyozó, tárgyiassággal átszőtt sajátos képi világ. Az anyaghoz kötött, nehézkes szakma művelői egy közvetlenebb közegre bízzák közlendőjüket, s közben hatni és működni engedik a választott műfaj belső törvényszerűségeit, s mintegy szándéktalanul, autonóm művet hoznak létre. Amit a tiszta princípiumokon nevelkedett akadémikus elmék akár öszvérnek is tarthatnának, ha nem volna termékeny gondolatok gyűjtőhelye, átmeneti szállása. Mint, mondjuk a filmnovella, vagy olyan irodalmi művek sokasága, amelyben tudósok, politikusok tollát ragadta el hasonló spontán módon, a szépírói véna. Lincoln és Churchill, Hume és Russel írásaik révén Miltonnal és Shaw-val egy sorban foglalnak helyet az angol próza mesterei között. Igaz, e tudós szerzők nem a szépírói fikció birodalmában veszik fel a versenyt a többi nagyokkal, eszközük nem a leíró jellegű, epikus próza; sokkal inkább a lírával átszőtt, esetleg drámaian meggyőző művészi esszé. A szobrászrajz is mellőzi a terjengős részletezést, az atmoszféra rezdüléseit; nem tájképet, enteriőrt vagy csendéletet, hanem egy redukált térben többnyire egyetlen motívum ürügyén kibomló formai gondolatmenetet, vizuális esszét vet papírra. A sík, mint a harmadik dimenziós lehetőségek feletti meditáció készséges terepe, a szobrász ceruzája nyomán megtelik titkos feszültségekkel. A felület megtörik és elmozdul; létrejön a képíró művészeteket évezredekig éltető és gazdagító feszített tér, amely napjainkig ott lüktet a domborművek frontális felülete alá, vagy a freskók ikonos vonalrácsai közé szorítva. Azok a rohamok, amelyeket, a műfajok erről a közös alapról a harmadik dimenzió meghódítására indítottak, a tér látványos kiüresedésével jártak.