Bővebb ismertető
ERSTES KAPITEL
Schimin der Schmied
Nachdem ich mit Halef, Omar und Osco in Begleitung der drei Khawassen Adrianopel verlassen hatte, waren wir noch nicht lange geritten, so hörten wir Hufschlag hinter uns. Wir wendeten uns um und erblickten einen Reiter, welcher uns im Galopp einzuholen trachtete. Wir zügelten also unsere Tiere, um ihn heran zu lassen, und erkannten bald Malhem, den Türhüter Hulams. Er ritt ein schwer bepacktes Pferd, von welchem er herabsprang, als er uns erreicht hatte.
„Sallam!" grüßte er kurz.
Wir gaben ihm diesen Gruß zurück und auf unsere fragend auf ihn gerichteten Blicke erklärte er mir:
„Verzeihe, Effendi, daß ich euern eiligen Ritt unterbreche! Mein Herr gebot mir, euch zu folgen."
„Weshalb?" fragte ich.
„Um euch dieses Pferd zu bringen."
„Was hast du aufgeladen?"
„Proviant und andere notwendige Dinge, die ihr vielleicht notwendig brauchen werdet."
„Wir sind bereits für mehrere Tage versehen!"
„Mein Herr glaubte an die Möglichkeit, daß diejenigen, welche ihr verfolgt, von der Straße abweichen könnten. Wenn sie sich in die Berge schlagen, so findet ihr nur Futter für die Pferde, für euch aber nichts."
„Dein Herr ist sehr gütig; aber dies schwer bepackte Pferd ist doch nur geeignet, unsern Ritt zu verlangsamen."
„Ich habe es euch gebracht; ich muß gehorchen; ich kann nicht anders. Warin saghlik ile Allah jol atschliklighi - bleibt gesund; Allah gebe euch eine gute Reise!"
Bei diesen Worten warf er dem Pferd die Zügel über den Hals, wendete sich um und rannte eiligen Laufes davon, nach der Stadt zurück.
Sofort drehte Halef sein Pferd herum, der Stadt entgegen und fragte:
„Soll ich ihm nach, Effendi?"
„Wozu?"
„Ihn festnehmen und herbringen, damit er deinen Willen erfährt!"
„Nein, laß ihn gehen. Wir haben keine Zeit zu versäumen."
„Was wird da in den Decken und Matten verpackt sein?"
„Das brauchen wir jetzt nicht zu wissen. Wir werden nachsehen, wenn es Abend geworden ist und wir wegen der Dunkelheit nicht weiter reiten können. Nimm du das Pferd am Zügel. Vorwärts wieder!"
Der unterbrochene Ritt wurde fortgesetzt. Ich ritt voran, und die andern folgten. Es geschah dies aus dem Grund, weil ich nach Spuren suchen mußte, obgleich es kaum denkbar war, daß solche zu finden seien.
Der Weg war, obgleich keine Straße zu nennen, doch leidlich belebt. Der kleine Hadschi hatte ganz recht gehabt, als er sagte, daß hier die Fährte eines Verfolgten nicht so leicht zu entdecken sei, als in der Sahara. Darum richtete ich mein Augenmerk auch nicht auf den Weg selbst, sondern auf den Rand desselben, welcher dem Flußufer entgegen lag. So lange ich nicht die Spuren fand, daß drei Reiter von der Richtung, welche wir verfolgten, abgewichen seien, konnte ich ziemlich sicher sein, daß wir die Verfolgten vor uns hatten.
Karl Friedrich May (magyarul sokszor May Károly, Ernstthal, 1842. február 25. – Radebeul, 1912. március 30.) minden idők legtöbb könyvet eladó német írója, jegyzett szakértője az amerikai vadnyugatnak. Munkái között megtalálhatjuk a két nagyon népszerű német dalt, a „Vergiss mich nicht”-et és az „Ave Maria” egyik változatát.
May szegény családba született, és vakon jött világra alultápláltság miatt. Csak négyéves korára kapta vissza látását, miután megoperálták és kezelésben részesítették. Waldenburgban (Szászország) járt iskolába. Kezdetben a tanári pályával próbálkozott, később íróként próbált szerencsét, de sokáig kudarcot vallott. Amíg tanárkodott, számos alkalommal összeütközésbe került a törvénnyel, apróbb lopások és csalások miatt többször is börtönbe került. 1875-ben, May sikeresen megállapodott írásainak kiadásáról, és egy csapásra népszerű emberré vált. A legtöbb könyvében egyes szám, első személyben írt a főszereplőről, gyakran saját tapasztalataira alapozva az éppen aktuális történet megírásánál.
Észak-Amerikában 1908-ban járt először, de akkor sem utazott a New York állambeli Buffalónál nyugatabbra. A vadnyugati környezet közvetlen ismeretének hiányát sikerrel pótolta élénk képzeletével, széles körű olvasottságával, korabeli térképek, útleírások, néprajzi és nyelvészeti publikációk tanulmányozásával.
Karl May világszemléletét tükrözve, a nem dogmatikus keresztény érzés és érték fontos szerepet játszott műveiben. Regényhősei gyakran német származásúak voltak, továbbá megfeleltek a „nemes vadember” romantikus ideáljának. Ábrázolásában az indiánok többnyire a romlott fehér törvényen kívüliek ártatlan áldozatai, azaz gyakran hősként jelennek meg. May későbbi művei erősen misztikus ihletésűek, állandó szereplőjük a titokzatos öregasszony, Marah Durimeh.
Amerikában játszódó könyveiben May megteremtette Winnetou karakterét, az apacsok törzsfőnökét, és Old Shatterhandet, az író alteregóját, Winnetou fehér bőrű vértestvérét. (Egyes, dokumentumokkal alá nem támasztható állítások szerint Shatterhand alakját a magyar etnológus Xántus Jánosról mintázta.) Hasonlóan sikeresnek bizonyultak Arábiában játszódó regényei is. Itt a narrátor-főszereplő a Kara Ben Nemsi, azaz Németországi Károly nevet kapja. Karl, Németország szülötte, átutazik a Szaharán és a Közel-Keleten helyi barátjával és szolgájával, Hadschi Halef Omarral, miközben számos érdekes kalandba keverednek. Ezekben a könyvekben nem csak a megszokott beszélő mesél, a szerző megszólaltat számos más forrást és kevésbé jelentős személyt is.
May munkássága hihetetlen sikert aratott Európában. Műveit több mint harminc nyelvre lefordították, többek között latinra, volapükre és eszperantóra is. Világszerte több mint 200 millió May-könyvet értékesítettek. Ennek ellenére művei alig ismertek az angolszász világban, bár egy lelkes ausztrál fordítónak köszönhetően immár egyre több könyve létezik angol fordításban is.
Számos műve szolgált filmforgatókönyv alapjául. Ezekben a festői vadnyugati hátteret többnyire Jugoszlávia hegyei szolgáltatták. Ezek a filmek néhány évvel megelőzték az 1960-as évek olasz, ún. spagettiwesternjeit.
May kalandregényeit számos híresség nevezte kedvencének, például Albert Einstein, Hermann Hesse és Bertha von Suttner, de Adolf Hitler is. Carl Zuckmayer német író még a lányát is Winnetouról nevezte el (annak ellenére, hogy Winnetou férfi volt). May műveinek kritikai visszhangja nem volt számottevő.
Több írói álnevet is használt, például: Capitain Ramon Diaz de la Escosura, M. Gisela, Hobble-Frank, Karl Hohenthal, D. Jam, Prinz Muhamel Lautréamont, Ernst von Linden, P. van der Löwen, Emma Pollmer, Richard Plöhn és Oberlehrer Franz Langer. Napjainkban minden írását a saját neve alatt találhatjuk meg.