International Free Art Forum [antikvár]

1988 őszén járunk, lassan véget ér egy évtized, de egyúttal egy viharos évszázad is: a modernizmus évszázada. No meg a második évezred. Egyre gyakrabban fogalmazódik meg a kérdés, türelmetlenül vagy aggodalommal telve, gyanakvóan vagy lelkesedéssel: vajon mi jön ezután? Van-e alternatívája a modernizmusnak (-a posztmodern-)? Vagy a posztmodern is egy újfajta modernizmus? Az ezredvég modernizmusa, ami nem vállalja ugyan a "tabula rasa" elfogult optimizmusát, a mítoszokhoz és a nagy kulturális metafórákhoz kötő köldökzsinór elvágását, de vállalja a kortársi lét legaktuálisabb kérdéseivel való szembenézés heroikus programját, anélkül, hogy avantgarde lenne? Létezik-e permanens forradalom? Vagy csak önálló illúzió volt az "örök avantgarde" utópiája? A fejlődés fatalizmusa?Mind megannyi súlyos kérdés, amire nem adhatunk egyszerű, gyors, mindent tisztázó választ. Az évtized szkepticista végkifejletének legnagyobb érdeme éppen az, hogy miközben jogos gyanakvással és kételkedéssel vizsgálja a század nagy utópiáit, s magát a forradalmiságot mint etikai imperatívuszt megkérdőjelezi, önmagát is átmeneti és relatív érvényű korszaknak tekinti. Relativizmusa gyógyító és hiteles magatartásnak tűnik a mindenfajta messianizmusok türelmetlen, kíméletlen abszolutizmusa után. Az évtized vívmánya az elfogulatlan és minden irányba kitárulkozó pluralizmus, ami nem csupán a jelenre vonatkozik, hanem a múlt radikális átértelmezését is magába foglalja.