Jovián György [antikvár]

Részlet: A festészet mint kérdés Amikor ma a festő festeni kezd, akkor - mindenekelőtt - a "festészet mint olyan" jelenlegi helyzetével kell számot vetnie. Nem valamiféle romantikus alászállásra, szembenézésre gondolok; nem teóriára, hanem a hétköznapok dolgait is végül elrendező döntések mögött nap mint nap megnyíló űrre, kételyre, melyet a "tevékenység" tehetetlensége aztán betölt, zárójelbe rak: tesszük amit teszünk; a festő fest. Az üres képtér, az alapozott vászon vakító fehérsége ma nem pusztán kihívás, hanem csapda is: annak, ami a vásznon (majd) történik, annak, ami ott megjelenik, annak utóbb, a reflexi józanságával visszatekintve rá, valahogyan indokoltnak, megindokolhatónak kell lennie: "Kell, hogy valami iránya, irányultsága legyen" - mondta a képfestés evidenciájának szertefoszlásából eredő tétlenségével egy életen át viaskodó Marcel Duchamp.