Jules [antikvár]

A női árnyalat - Prepozíció Jules művei elé - "Ó, ezek a görögök: Ők értettek hozzá, hogy éljenek: ehhez pedig az kell, hogy bátran megmaradjanak a felületnél, a lepelnél, a bőrnél, hogy a látszatot imádjuk... ezek a görögök felületesen voltak - mélységből!" Ha hihetünk a századelő vakmerő filozófus elméjének, és ha következetesen vagyunk a mondáshoz, miszerint az antikvitás már előre vetítette a messze jövendőt, akkor bátran citálhatjuk ide a fenti gondolatot a kortárs magyar képző- és iparművészet egyik legrendhagyóbb egyéniségéről írván. Mert a paradoxon, mely arra vezérel, hogy legyünk felületesek - mélységből, Julesra (Justin Júliára) így igaz. Egyrészt azért, mert "hivatalból" a felülettel, az emberi alakot beburkoló, elfedő anyaggal, azok kifejezőerejével, illúziókeltő lehetőségeivel avagy a leleplezhetőséggel való kokettálással foglalkozik. Másrészt öltözékei, megálmodott ruhái, színpadi kosztümjei sohasem szólhatnak pusztán csak a látszat felhámjáról. Nincs ez másképp applikált textil-faliképeinél sem, amelyek a kötöttségektől elszabadult kéz és szellem szabadgyakorlatai, hangulatok, reflexiók "pizzicatói". Munkáiban feladattól, szereptől függetlenül feltünő, hogy a kimeríthetetlen természettel/természetessel, a bárminemű matéria kincsestárával kapcsolatba kerülő tartományokból teremtődnek.