Kecskés Ágnes életműkatalógusa [antikvár]

töredekek 25 év terméséből gobelin anyagában és technikájában időtálló. Olyan textil, amely évszázadokon át fennmarad. Ábrázolni is képes, szinte a festészet mértékéig, természetesen a textil nyelvén. E textilszerű ábrázolás lehetősége foglalkoztat"- mondta Kecskés Ágnes 1986-ban aklcori kiállítása bemutatásakor. Ezzel tisztán és pontosan megjelölte a maga emberi és művészeti helyét a magyar textilművészet sokszínű és mozgalmas akkori - és mai -jelenében, jövőjében és történetében. A hagyomány Kecskés Ágnes számára evidencia. A föld a talpa alatt, a nap, a csillagos égbolt a feje felett, a lélegzetvétel, a forrásvíz - mindazon szellemi és tárgyi tényezők összessége, amelyet a magáénak ismer el, amelyet átvett, s amelyet tovább fog adni az utána jövőknek. Nem kételyek és töprengések nyomán döntött a hagyomány vállalása mellett. O eredendően erre hajlamos, személyes sorsa és felnőtté érésének folyamata ezt karakterré szilárdította benne. 1970-ben végezte el az Iparművészeti Főiskolát. Textilfestő, textilnyomó és gobelin szalcon diplomázott. Mivel a főiskola előtt, a Képzőművészeti Gimnázium elvégzése után három évig textiltervezőként dolgozott a Kistex műtermében, tudta, hogy mi az, amit tehetsége és képzettsége ellenére sem képes jól csinálni. Az ipari tervezés kívánalmait, az üzemszerű munlca kötelmeit és feltételeit a három év alatt megtapasztalta és elvetette. Mint p%atársai többsége, ő is kézzel festett és nyomott textil faliképekkel indult el a pályáján, néhány kitűnően megoldott megbízás csakhamar ismertté tette, és hozzásegítette az első gobelin feladatokhoz, a hetvenes évek derekától folyamatosan készülnek a legtöbbször maga szőtte gobelinjei. A mag)'ar textilművészet 1968-ban, nem egészen váradanul, nagy meglepetést keltett az Ernst Múzeumban bemutatott Textil Falikép '68 című kiállításával. A kiállítás korszakváltó volt. Ezt megnyitása pillanatában mindenki felfogta, az azóta eltelt három évtized, a következményeit is számba véve, e jelentőségét megerősítette. Akkora erővel tört fel a sok feltorlódott energia és tehetség, hogy mindenki, még a Icritika is csodát emlegetett. Ma már tudjuk, hogy nem csoda volt, hanem szükségszerűség. A kritika sem csak az ígéretes textilműveket ürmepelte, hanem a lappangó nagyobb küzdelem segédcsapatát igyekezett bermük buzdítani, és a kiállítás után, annak folytatásalcént létrejött Szombathelyi Fal- és Tértextil Biennále kiáüításainalc nyomán mindvégig ezt tette. A Biennále szándékaival teljesen egybevágóan sosem azt feszegette, miért, milyen textilművészetért történik minden, hanem azt, mi ellen küzdenek. Maguk a művészek valóban a textilművészet megújulásáért küzdöttek. Mindennapi gyakorlatukban jó ideje érezték, hog)' valami nincs rendjén, hogy valami bennük ragadt, nem igazi textil jön létre a kezülc nyomán, hog)' több és más van a textilben - a matériában és technikában -, mint amit megcsinálnak. Szokarianul sok tehetséges textilművész rajzott Id abban az időben, nagyon jól felkészült gobelinszövők voltak, ismerték a textilnyomás és a kézi festés módszereit. A velük szemben támasztott legfőbb követelmény pedig az volt, hogy a táblaképként vagy grafikaként megfogant ábrázolást a lehető leghívebben, ha szülcséges, a textil ellenében is faliképpé szőjék, nyomják, fessék. Amit kifogástalanul meg is csináltak, és csüggedten látták, hog)' az istenség nemigen jelenik meg. Nemrégen még Ferenczy Noémi tanította őket, de ő már nem élt. Példát adhatott, de élő tanácsot már nem. A még túlságosan közeli példa azonban veszélyes, minden jó ösztönű művész óvakodik az epigoni minőségtől. Ebbe a pangásba kavart bele a Textil Falikép '68 és utána a Biennále - Idállítások sorozata, programszerűen teret és utat nyitott a formai, tartalmi és technikai megújulásnak, célja az „autonóm művészet" megteremtése volt, s az autonómia fogalmának bevezetése nem volt mentes a kultúrpolitikai felhangoktól sem. Az experi-mentáció jegyében megindult a klasszikus - hagyományos textilművészet felbontása, széttördelése, megszün-