Kihívások és közvetítések [antikvár]

Bár mai, talán túlzottan is mediatizált világunkban gyorsan elkoptatott szólammá vált az ezredforduló, mi sem mehetünk el szó nélkül a tény mellett: a harmadik évezred első Acta - kötetét tartja kezében a tisztelt Olvasó. Van abban valami izgató, hogy ezek az írások még a második évezredben születtek és lehetséges szellemi hatásukat már egy másik nagy időegységben fejtik ki. Ugyanakkor tudom, hogy a történelem nem erőszakolható bele egy tízes számrendszerbe. Miközben az emberek egyik része a kerek évszámokra különféle kataklizmákat, katasztrófákat vagy éppen világvégét jósol; az új századok valójában nem annak az első évében kezdődnek. A 16. század például 1517-ben, a 17. 1618-ban, a 18. 1715-ben a 19. 1789-ben vagy 1815-ben, a 20. század 1914-ben kezdődött Európában, s ez utóbbi talán véget is ért 1989-ben... A mi korunk az egyre globalizálódó civilizáció kora, amely az egyre dinamikusabb uniformizálódás mellett legalább ilyen sürgősen állítja előtérbe a nemzeti, a kisebbségi, vagy a lokális kultúrák legkülönfélébb problémáit. Magában a kultúra közvetítésben egy állandó mozgásban lévő, hosszú távú küzdelem folyik, amelyben az egyik oldalon a hagyományos nyomtatott könyv - a másik oldalon pedig a különféle elektronikus médiumok állnak. 2001 tehát nem történelmi, csak a Gergely-naptár értelmében veendő fordulópont. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy nem kell folyamatosan egyre éberebben szembenéznünk tágabb társadalmi és szűkebb szakmai problémákkal. Ellenkezőleg: olyan új, korábbinál rugalmasabb válaszokat, „közvetítéseket" kell megfogalmaznunk az ismétlődő hullámokban tornyosuló „kihívásokra"; amelyek építenek ugyan a 20. századi szellemi örökségünkre, de ha szükséges, messze el is rugaszkodnak attól. Mi a jövőt már régen nem megkonstruálni akarjuk, hanem egyre tudatosabb felkészültséggel várni csírázó, születő jeleit és jelenségeit. És ez a jövő már egyre nyilvánvalóbban itt van a jelen előszobájában. Hiába, ez már tényleg a 21. század.