"Kisszobor '94" [antikvár]

Előszó részlet: A FIDEM Kongresszus alkalmából a Magyar Kép/ő- és Iparművészek Szövetsége Szobrász Társasága által a Vigadóban - önállóan - rendezett kiállítás az utóbbi idők legösszetettebb, legváltozatosabb anyagú kiállítása, amit láthatunk. Szinte kiállítónként változatos irányú, s ha a rendezés művelhet is csodákat, ezt a tényt akkor is csak hangsúlyozhatja. Pedig ez a kiállítás nem szabad kiállítás, hanem bírálattal válogatott. Nem tudhatjuk mennyi volt, és milyenek voltak az elutasítottak. Az összkép mégis: a szabad kiállításé Nem régen kritikusok azt a véleményüket nyilvánították ki a Pécsi Országos Kisplasztikai Biennálé alkalmából, hogy az, ehhez hasonló országos, tömeges szereplőjű kiállításokat be kell szüntetni, az idejük lejárt. Bár, hogy miért, azt tudtommal nem indokolták meg. A Biennálé nem szűnt meg mégsem. Most pedig maguk, akik a szobrokat készítik, kapnak az alkalmon és szerveznek önállóan országos jellegű kiállítást, egy nemzetközivel egyidőben. Talán nem is jutott eszükbe a kritikusok intő szava. A katalógus bevezetőjének írója pedig szólíthassa meg a kedves kritikusokat: Ugyan miért nem akarják hagyni, hogy állítsanak ki a művészek együtt is, ha akarnak és tudnak' Ma ilyen esemény elmarad, ki az, aki nyer, és mit nyer ezzel? Nem szocreál seregszemle készült! Együtt látható vagy százhetven ember munkája. Szobrászoké és nem szobrászoké. Több mint harminc köztük az, akit nem főiskolán képeztek. Ki tudja, hány lestő van , aki szobrot is készít, és most itt ki is állítja. Legalább húsz iparművész munkáit is láthatjuk. Erdélyi kolléga még talán nem is ismert - vagy tizenhárom van jelen. Még néhány külföldi is. Csak a FIATAL kevés. Kevés bizony, mindössze húsz körüli a számuk. Bár azok a fiatalok, akik most beküldtek, azoknak igencsak súlyos és fontos a jelenlétük. Létszámuknál sokkal jelentősebb, összevethető lenne-e ez a kép, ha nem lenne az összkiállítás? Vagy az iparművészek szerepe például. Szemlélhetnénk-e azt az érdekes tényt, hogy szobrászatot kezd művelni - és jelentős nívón folytatni sok társművész, míg szobrász igen ritkán tér át más társműfajra? Mi lehet a mozgató oka?