Klimó Károly 2000-2006 [antikvár]

Váltakozva magyar, német, angol és francia nyelven. Részlet a tartalomból: "Napjainkban, az új század első évtizedében a kultúra, és azon belül a művészettörténet vonatkozásában forradalmi átalakulás korát éljük. Eközben a már sokszor holttá nyilvánított festészet új utakat keres látszólagos kifáradás és megújhodás között, és ez idő szerint új diadalait ünnepli például az úgynevezett Lipcsei Iskola kapcsán. Klimó Károly kezdettől fogva hitet tesz a festészet, mint az átalakulással felmerülő problémák kifejezésre juttatásának művészi eszköze mellett. Nagy élettapasztalatot tételez fel az, ha valaki ennyire felelősségteljesen és a múló divatoktól függetlenül dolgozik, hogy a művészet történelmileg megnövekedett igényeinek tegyen eleget. „Mai művészet annyi, mint mai élet. A kor problémáinak feldolgozása." - mondta Emilio Vedova, az olasz festészet „nagy öregje", akinek művészetfelfogása kétségtelen szellemi rokonságban áll Klimóéval. Ezért akár vezérmotívumnak is tekinthetjük az idézetet Klimó munkásságáról szólva, amelyet egyrészt az anyag és az alkotó gesztus között nap mint nap újrakezdett párbeszéd féktelen vágya jellemez, másrészt az, hogy a festés - kandinszkiji értelemben vett - „belső szükséglete" motiválja. Az egzisztenciális érzékenység révén válik a festészete olyan médiummá, amely az egyénnek a sokféle veszélytől fenyegetett világban élő ember helyzetével foglalkozó gondolatait fejezi ki képekben. Ez a termékeny párbeszéd többnyire a műtermi magányban folyik, mégsem, egyáltalán nem távol és elszakadva az élettől, hanem a legszorosabb érintkezésben a jelen valóságával. Klimó hosszú éveken át volt a növendékei körében nagyra becsült tanár és a velük való kapcsolatteremtés mestere a Képzőművészeti Egyetemen, de emellett hazájának társadalomkritikailag mindenkor elkötelezett kortársa is. A művészi munka, a növendékekkel folytatott viták vagy a hazai viszonyok bírálata - mind annak az eredménye, hogy megérti az egyes ember szubjektív felelősségét mint művész, mint pedagógus és mint nagykorú polgár egyaránt. Így lesz Klimó minden tette ésszerű, tudatos döntés - a művészetben is. Művészetének érzékisége, szenvedélyes, ám mindenkor átgondolt gesztusa pontosan a valóság ismeretéből és a szociális gondolkodásból ered. A varázslat képzelőerejének köszönhetően jön létre. Klimó munkáit gyakran hozzák kapcsolatba az informel alkotásaival. E műveknek pedig édeskevés közük van a lelki automatizmus formáihoz, szándékosan távol állnak az informel gesztus tetszőlegességétől. Ami látszólag spontán gesztusfestészet, valójában ritkán a véletlen műve; többnyire átgondolt és pontosan kiszámított..."