Konkoly [antikvár]

Végső kiút: a festészet"1972 relén Konkoly Gyula egy manifesztum keretéhen nyilvánítja ki, hogy A művészet ez év december 31-én megszűnik. Aki e dátum után művészetet hoz létre, annak tudnia kell, hogy az már nem érvényes." A bejelentés első tele szenvtelen ténymegállapítás, amely a nevezett jelenség végleges és visszafordíthatatlan elmúlásától tudósít. Ám a befejezettség bizonyosságát feloldja az azt követő kiegészítő cikkely, amely lehetőségként számol egy önmagát túlélt művészet kísértetével, aminek felszámolását nem cáfolja jelenléte, mivel nemléte érvénytelenségéből ered. A kijelentés tehát kettős megállapítást foglal magában: egyrészt deklarálja a korábbi művészet érvényességét, másrészt megfoszt ettől minden azt követőt. Ebből következőleg az új művészetet önnön érvénytelenségének tudata hatja át. Validitásának kényszerű és tényszerű hiánya arra készteti, hogy eleve lemondjon e - korábban lényegi - minőségéről. Nem állítja tehát magáról, hogy hatályos, valábilis, igaz. Sokkal inkább olyan fenoménként határozza meg önmagát, amely közönyös a legitimitás iránt, léte nem szorul a konszenzus igazolására, hiszen annak ellenére létezik, hogy nem lépett életbe". Konkoly nevezetes kinyilatkoztatása e felismerésből eredeztethető. A kiáltvány hangnemét még a radikalizmus tragikus pátosza és az eszkatológia ünnepélyes emelkedettsége itatja át. Általa a művész utoljára szól még a beavatottak messianisztikus hitével a tudatlanok és hitetlenek tömegéhez. Aztán átadja magát a világi események sodrásának.Az 1960-as évek végének Magyarországán a konceptuális művészet olyan etikai tőkével rendelkezett, amely megidézte az avantgarde hőskorát. Valódi társadalmi missziót látott el, energiája a változtatni akarás hitéből táplálkozott. Konkoly műveiben afféle kiélesített fegyverként működött, amely képes volt sebeket ütni az uralkodó hatalom testén. Partizánakcióit a kényszerű félillegalitás mitikus ködbe burkolta, műveit az üldözöttség heroikus pátosza lengte be. Az 1969 és 1970-ben bemutatott konceptuális environmentek (Emlékmű, Öngerjesztő szelep, Itt jelentkezzen öt egyforma ember! Kiszolgáltatott víz, Láttatott néző, Kaloda, Radiális jövőkép, A nemzetközi munkásmozgalom univerzális fekete színe) valódi jelentését és jelentőségét az aktuális politikai közeg teremtette meg, az a totalitárius agyrém, amely lehetőséget teremtett arra, hogy benne egy művészeti akció egy terrorista merénylet pusztító erejével hasson. Az illegálisan kiadott Dokumentum 69-70 című kiadvány megjelenése után Konkoly Párizsba emigrált. Az új közeg hamarosan nyilvánvalóvá tette, hogy a korábbi tragikus művészi magatartásnak a megváltozott körülmények között nincs talaja. A közép-európai avantgarde heroikus pátosza nyugatabbról alapvetően szereptévesztett, groteszk szélmalomharcnak tűnt. A kényszerű ideológiai harcból táplálkozó etikai bázis hiányában egyszerre világossá vált, hogy a modernizmus utolsó fellobbanásában életre keltett konceptuális áramlat puszta teóriává sikálta a tárgyalkotó művészetet. Miközben Konkoly 1968-tól tudatosan törekedett arra, hogy megfossza a műtárgyat esztétikai minőségeitől, 1972-re e visszatisztítás" eredményeképpen olyan végpontig jutott el, amely már nem volt tovább fokozható. A redukció következő lépése az önmegsemmisítés volt, a művészet teljes felszámolásának manifesztálása.