Kör [antikvár]

F. Széchy Beáta, a személyes idő mérnöke The Engineer of Personaí Time Beáta Széchy Széchy Beáta a nyolcvanas évek elején grafikai munkákkal - régi fotográfiák átalakításával létrehozott ofszetnyomatokkal, kollázsokkal - lépett közönség elé, melyekkel rendre díjakat is nyert.' A kritika akkoriban műveit technikai érdekességük miatt dicsérte, formai minőségeit értékelte.^ Valóban ezek az alkotások épp formai sajátosságaik (és nem csak egy szóval kifejezhető tematikájuk) révén nyertelc aktualitásukat, illeszkedtek a nálunk éppen változó kánonba és természetesen ahhoz maguk is hozzájárultak. Széchy Beáta papírplasztikának nevezett, tépett, varrott, négyzethálóba szőtt kollázsai, ofszet-montázsai formailag is izgalmasak, mégis, amit bennük ma sokkal fontosabbnak látunk, és ami ma is megragadó az az, amilyen módon Széchy az általa kiválasztott témákat feldolgozza; az, hogy átalakításai, hozzáadásai révén miképpen értelmeződnek át „elfeledett" emlékek. Széchy kevéssel Sherrie Levine híressé vált kisajátításainak megkezdése előtt használta nyersanyagul a magyar művészettörténet közhellyé vált remekműveit, mint M.S. Mester Vizitációját, Szinyei Merse Majálmí vagy Rippl-Rónai Nő virággal című művét és mielőtt „történelmi képeit" CindySherman megalkotta volna. Igaz, akéső-kádárizmus-ban élő művész kisajátítási módja különbözik a későkapita-lizmusban dolgozó kollégáinak módszerétől, ám eredményeik sok mindenben hasonlítanak. Széchy reprodukciót használ, így távol áll tőle mind a vizuális megtévesztés, mind a bizonytalanságban tartás, melyek kiváló eszközök az áruvá vált művek alkotóinak és alkotásaik árufétisként való trónfosztásához. Ám a „magas művészei oltárán" elhelyezett magyar remekművek szétszabdalása éppúgy blaszfémia, mint amazok, csak az nálunk spirituálisnak és súlytalannak (egyben komolytalannak, csupán játelíosnak) látszott. Széchy szabadon bánik nemcsak a reprodukcióval, de az értelmezéssel is, és nem tarja tiszteletben a művek sérthetetlenségét, történelmi egyediségét és „nagyságát". Azokat a dolgokat „veszi ki" belőlük, amiket alakítani, folytatni tud, amikhez hozzá tud szólni. Igaz, ezek az átalakítások nem csak szentségtörések, bennük tisztelet is rejlik, mivel belőlük a kultúra folytonosságába vetett hit is kiolvasható. Az igen gyakran nőket ábrázoló műalkotások terei mint összepréselt kukucskáló-dobozok színfalai rétegződnek, a rétegeket láthatatlan varrások kötik össze, és olykor - első rétegként - látható háló erősíti. A textillel való foglalkozás, a hálókészítés és varrás évezredeken át női kézműves-technika és munka volt. Míg At the beginning of the eighties Beáta Széchy stepped up before the public with her prize-winning graphics work: old photographs enhanced through offsets and collages. Critics praised them for their technique and the quality of their forms. Indeed these works through their fonns alone (and not just their themes) attained their timeliness, became part of the cannon that was just then changing and, naturally, contributed to it. Even the forms of what Beáta Széchy calls paper plastics, torn, sewn and woven into square nets, collages and offsets are exciting; what we now see as more important and what is now fascinating is how Széchy works out the themes; how this construction and conjunction interpret "forgotten" memories. Széchy, shortly before Sherrie Levine's now famous use of references, was using Hungarian works which had passed into the common domain, such as M. S. Mester's Visitation, Merse Szinyei's/Wflj^?z)'or Rippl-Rónai's Woman with Flower and before Cindy Sherman was creating her "historic works". True, the artist living in the late Kádár era used a different method of expropriation than those of her fellows living in the late capitalist period, although the results are similar in many ways. Széchy uses reproductions, accordingly both visual deception and keeping the viewer in uncertainty stand far from her, which are perfect tools to downgrade artists and their works into commodities. However, the cutting up of Hungarian masterpieces on the alter of high art is just as blasphemous as what those artists have done; except that what those have done seemed in Hungary spiritual and weightless, while being un-serious and merely a game. Széchy freely handles not only reproduction but interpretation, and does not respect the work's inviolability, historic individuality and "greatness". She extracts from them what she can shape and extend, elements that she can communicate with. True, these transformations are not just a sacrilege, what we honour lies within them and from here culture draws belief in its continuity. The space in these works, which very often depicts a female figure, look as if they were compressed layers of scenery viewed through a peep-hole; invisible stitching holds them together and - as the first layer - a visible net secures the layers. The working of textiles, the making of nets has been the task of women for thousands of years. Treated as secondary work, it has yet offered women the opportunity for individual creation. Thus the procedure of elevating it to the ih : r ^ !/ ¦ ¦ '(