Kováts Albert és a Magyar Festők Társasága [antikvár]

KOVÁTS Albert és a Magyar Festők Társasága jubileumi kiállítása Lécünk egyik alapkérdése az időbei Próbáljuk megragadni az időt, defin ban, helyzetünket a mulandóság és lumban. Elhelyezni a „nagy egészben művészek többsége is folyamatosan korának időbeli értelmezése álta viszonyulás különféle módozatai határok kijelölése és megértése, álni önmagunkat az idő folyamá-az öröklét által kijelölt interval-sn" a kort, amelyben élünk. A kortárs an az időre reflektál, egyrészt saját másrészt a múlthoz való folyamatos 1.A most bemutatott művek is alap- vetően az idővel folytatnak párbeszédet. Évfordulókhoz kötődő kiállítás kapcsán amúgy is adekvát az időről szólni, de a most kiállított művek és a hozzájuk kapcsolható események mindezeken túl is egymásra épülő időszeletekként, összekapcsolódó láncolatként jelennek meg. 80 év-KOVÁTS Albert A jelenlegi tárlat Kováts Albert legutóbbi 8 évben készült műveiből ad válogatást. A kiállítás apropója a művész 80. születésnapja, ezért fontosnak tartom, hogy a katalógusban - ha csak vázlatosan is - összefoglalását adjam gazdag, műfajilag, technikailag és tematikailag is sokoldalú, ugyanakkor következetes életművének. Az alkotó számára az elsődleges médium a gondolatok kifejezéséhez a kompozíció - ehhez keresi és találja meg a megfelelő technikai vagy formai eszközöket. Alapvetően csupán kisebb tartalmi eltérések tapasztalhatók az egyes „műcsoportok" között, és ugyanez igaz a technikai megoldásokra is. A kollázs a 80-as években kizárólagos műfajjá lépett elő Kováts Albert művészetében. Kezdetben Max Ernst kollázsait csodálta, majd ebben a műfajban is kialakította egyéni technikáját, és jó pár évig alkotta egyedi kollázsait, míg az inspiráció, az ötletek el nem apadtak számára. Véleményem szerint a koUázs az egyik kontinuitást biztosító tényező Kováts Albert munkásságában - mint képszerkesztési elv folyamatosan jelen van az életműben, akár a legkorábbi festményeket, akár a későbbi vagy a legutóbbi időszak képeit nézzük (pl. Az éj, 2011). Egy másik, szintén szembetűnő sajátosság a tematika, a visszatérő szereplők és motívumok jelenléte. Diktatúrák arctalan katonái, tisztjei, uralkodói és szenvedő alanyai, tábornokok kitüntetésekkel dekorált kabátban, vállukon csüngő zsinórolckal, drótabroncsos koronát viselő együgyű fejek, szálkás vonalak fogságában vergődő kisemberek - ők Kováts Albert képeinek szereplői. Vonalstruktúrái néha szögesdrót szerkezetére emlékeztetnek: hol teljesen befedve a figurákat rácsszerkezetté állnak össze, hol belőlük bontakoznak ki a rajzokon megjelenő formák és alakok, például egyik legjellegzetesebb figurája Übü, aki hol király, hol papa, hol apó. Alfréd Jarry 1896-ban írta meg társadalom- és politikacsúfoló színházi játékát. Az Übü király új drámatípust teremtett; az avantgárd egyik alapműve, a színpad megújhodásának előfutára 1966-ban jelent meg magyarul Kondor Béla illusztrációival. A kötet nagy hatást gyakorolt Kováts Albertre, és 1967-ben meg is született első Übü-festménye. Űbü papa sosem habozik, mindig megszerzi, amit akar. Egész lénye és viselkedése - akaratossága, állandó élethabzsolása, teljesen magától értetődő kegyetlensége - egyszerre félelmet keltő, elborzasztó, undorító és mégis furcsa módon lenyűgöző. Übü papa hihetetlen, testi és lelki adottságait tekintve is a végtelenségig eltúlzott alak, ugyanakkor viselkedésének egyes jellemzői nagyon is ismerősek. Ez adja az Übü-drámák abszurditását: szereplői fikciónak túl valóságosak, valóságnak pedig túlságosan képtelennek tűnnek. Ezért is vált (válhatott) Kováts Albert művészetének emblematikus alakjává, visszatérő szereplőjévé Übü, illetve az „übüséget" képviselő egyéb lények. További fontos motívuma képeinek a labirintus, a hálózat, a térképszerkezet, amely jelképesen az emberi lét, illetve az aktuális, mindenkori hatalmak útvesztőinek megjelenítése is egyúttal. A képeken az élő felületek struktúrákká, architektúrákká (Újbuda, 2009) vagy térképekké állnak össze, hálózatokat, labirintusokat képeznek. E két, formailag nagyon hasonló motívum (a hálózat és a labirintus) Kováts Albert több festményének főszereplője, alapvető motívuma. Míg azonban a hálózat egymást szabálytalanul keresztező szálakból álló szövevény, addig a labirintus (a knósszoszi ősminta alapján) valamilyen szabály szerint felépített, tudatosan kialakított útvesztőrendszer. A hálózatot a természetes és a véleden Jelzőkkel írhamánk le, a labirintust a tudatosság és a szándékos megtévesztés Jellemzi. Mindkét forma a titokkal, a feltárhatatlannal áll kapcsolatban, azzal az árnyalatnyi különbséggel, hogy a hálózat inkább elfed, míg a labirintus elrejt a mélyén. Az alkotót a labirintus plasztikai problémaként a nyolcvanas évek eleje óta foglalkoztatja. A hálózat összetettebb és áttekinthetetlenebb labirintusként jelent meg számára, amely az életút során felbukkanó nehézségeket és akadályokat is szimbolizálja. Míg a labirintus szerencsével és kitartással végigjárható, és a próbatételek után célhoz vezet, addig a hálózat örökös bolyongásra késztet. Legfeljebb a felismerésekigjuthatunk el általa, de a megoldásig soha. Kováts Albert képeit néha kemény, konstruktív egyenesekkel, máskor lírai felületképzéssel, finom faktúrákkal, nemritkán pedig kollázselemekkel komponálja. Egyes képeken a vonalhálók gúzsba kömek, s áthatolhatatlan akadályt képezve nem engednek a dolgok mélyére látni. Más alkotásokon ugyanilyen vonalhálók belső összefüggéseket mutatnak meg, a dolgok legmélyére engednek bepillantást, rávilágítva a felszín alatt rejlő kapcsolatrendszerekre. Az utak és vonalak szövevényeiből kibontakozó kompozíciók az elfedés-feltárás dialektikáját alapvető művészeti problémafelvetésként dolgozzák fel. A hálózat és a labirintus által Kováts Albert képei magukban rejtik és feltárják a dolgok kettősségét: a kiismerhetetlen kuszaságot és az áttekinthető szabályosságokat. Láthatóvá teszik, ami láthatadan: a művészet és a lélek örök titkait. Életünk szövevényes ös' dákba eshetünk. Mind< -lyein bolyongva titkokra lelhetünk vagy csapmegtörténhet. Előre nem tudhatjuk, merre ik lépteinket a kanyargó utak, amelyek hálózatokká, néha pedig kiismerhetetlei modellezik soi kifürkészhetetl A bonyoluli tok és lab labir ink foi útja tusokká, útvesztőkké válnak. Kováts Albert képei ilának áttekinthetetlen szövedékét, létünk áthatadan, titokzatos és nyomasztó háló-sokszor súlyos és nehéz sorsfordulawit szimbolizálják, de alkotójuk nemegyszer humorral és (ön)iróniával látja és láttatja a történéseket. Ezzel egyrészt fokozza, másrészt oldja a drámaiságot, miközben a helyzetek abszurditását is láthatóvá teszi. Az elet labirintusában bolyongva sokszor ismererien ösvényre tévedunK.