Laudatio Johannis Szentágothai 80 [antikvár]

Részlet a könyvből: "Nagyon tisztelem a szakembereket. A világ megismerésében, a művészetnek, a tudománynak kialakításában: mindannak fölkutatásában és újraalkotásában, amit az ember megsejt, összegyűjt, átvilágít, oroszlánrészük van a részletek embereinek. Ők vizsgálják meg a lét sötétbe merülő zugait, bontják rostjaira a valóság titokzatos szöveteit: elemzik a részleteket, amikből a valóság fölépül: a molekulák, atomok s még kisebb elemek világát. Ők az emberi megismerés hangyái, akiket talán nem is érdekel sem a mélység, amelybe szívós szorgalommal leásnak, sem a magasság, a torony, amelyhez morzsányi tégláikat hordják. Ők a rabszolgák, akiket a kötelesség korbácsol, vagy a foglalkozás ösztöne biztat, hogy azt a munkát, amit rájuk bíztak, vagy amit elvállaltak, elvégezzék. A közbeszéd szakbarbároknak nevezi őket; hasznuk óriási, nélkülük nem épülhetnének föl a várak, városok, nem működhetnének az üzemek, gyárak, nem lenne mezőgazdaság, ipar, közlekedés. Én nagyon tisztelem őket: munkás embertársaimat. De voltak, vannak azért olyan embertársaim is, akik nem elégszenek meg a maguk kis világának ismeretével. A nagy újjászületés korában ezeket polihisztoroknak, sokattudóknak nevezték. Persze akkor még olyan kicsiny volt a megszerzett új ismeretek összessége is, hogy elfért, legalábbis helyet találhatott egy igen képzett tudós, kiművelt ember agyában. Azóta ez az ismeretvilág úgy megváltozott, s úgy kibővült, hogy egyetlen ember elméjében nem fér el: egyre nagyobbra nőnek az ismeretek s velük az őket megőrző ismerettárak is: a könyvtárak s egyéb ismeretrögzítő eszközök, gyűjtemények. Mert a polihisztorság lehetetlenné lett, de nem lett lehetetlenné a sokattudás vágya, az általános műveltség igénye, a széleskörűen tájékozódni kívánó, a kíváncsi értelem és - tegyük hozzá - a színes érzelem gazdagsága."