Bővebb ismertető
BEVEZETŐ
A magyar költők szemében, és különösképpen Ady Endre számára, kiváltságos évada az esztendőnek a párizsi ősz, amikor a Luxemburg-kert padjain lustán sütkérezünk a langyos verőfényben, és erőt vesz rajtunk a szülőföld iránti nosztalgia.
Budapesten ezekben a zord telet megelőző hónapokban - a zord tél mellesleg sokkal inkább a lelkekben létezik, mintsem a valóságban, mivel a pesti éghajlatot meglepően kellemesnek érezheti az utazó - még élvezni lehet a céltalan sétát, a csöndes töprengést. A város lassan népesedik be újra szeptember elején - ilyenkor lakói még vissza-visszamenekülnek a Balaton partjára, őszi szarvasbőgést hallgatni, vagy kosárba gyűjteni az első őzlábgombákat -, és zökken vissza, a nyári pihenés után, a régi kerékvágásba. Mintha a nőknek is ígéretesebb volna a tekintetük, amint kihívó magabiztossággal lebbennek el a közönyös járókelők mellett. Nem sok kellene hozzá, hogy a megváltozott életritmussal elnéptelenedett kávéházakban újra felbukkanjanak egykori nagynevű törzsvendégeik, Kosztolányi, Krúdy és Karinthy.
Illik hát, hogy ebben az évadban mi is alkalmazkodjunk a bizsergő várakozáshoz, ezért a Francia Intézet nemcsak arra törekedett, hogy az őszi napfényt a francia konyha ízeivel, Dániel Mesguich művészetével, a XVII. századi opera varázslatos bájával tegye még élvezetesebbé, de provokációról is gondoskodott: ezt képviselik, loseph Nadj koreográfiája mellett, a kortárs videofilm vagy a dokumentumfilm műfajának legújabb alkotásai.
Ez a gazdagnak ígérkező évad - amelyet a budapesti Őszi Fesztivál, valamint a Doc'Est rendezvénysorozata tesz még változatosabbá - arra is jó alkalom, hogy méltó módon ünnepelve a Francia Intézet fennállásának (előző számunkban már említett) félévszázados évfordulóját, új vállalkozásokba fogjunk: ezért próbáljuk, közösen a két ország filmarchívumával, áthelyezni Magyarországra a Cinémémoire-t, ezért kezdeményezünk egész Közép-Európára kiterjedő vitát a nagy könyvtárak jövőjéről, és igyekszünk megkeresni, a történészekkel együtt, hogy mi az, ami a jövőnk szempontjából ma is égetően aktuális az egykori elemzésekben.
Neves képzőművészek és írók, orgonisták és zeneművészek nevében hívok meg szeretettel mindenkit ezekre a találkozókra, amelyeket - holmi őszutói virágcsokor módjára - színesít majd az a "háromszínű" kiállítás, amelynek keretében, a Francia Intézet fennállásának fél évszázados évfordulója alkalmából, azokat az alkotókat szeretnénk bemutatni a nagyközönségnek, akik lehetővé tették, hogy a Francia Mézet mindig a legújabb magyar művészet élvonalában legyen.