Lexicologia & Onomastica [antikvár]

Lexikai neologizmusok a magyar nyelvjárások szókészletében 1. A magyarországi szakirodalom meglehetősen keveset foglalkozott a neologizmusok kérdésével, pedig a nyelvi változások lényege éppen az, hogy új jelenségek, új lexikai elemek bukkannak föl szinte minden nyelvváltozatban, a köznyelvben, a nyelvjárásokban és a társadalmilag tagolt nyelvi rétegekben is. Az élet lényege a szakadatlan változás, az örökké tartó megújulás. Ez a megállapítás a nyelvre is érvényes, biszen a nyelv is folyamatosan mozgásban van, a nyelvtudománynak pedig az a feladata, hogy figyelemmel kísérje az elavulás és az újjászületés folyamatát. Talán Terestyéni Ferencnek, a Magyar Nyelv 1955. évi számában közölt tanulmánya az, amely átfogóan tárgyalja a neologizmusok keletkezésének okait, és kísérletet tesz az osztályozásukra, fajtáinak megállapítására is (Terestyéni 1955). Nem egy adott nyelvállapotban vizsgálja a neologizmusok jelenlétét, hanem inkább történeti vetületben keresi az okokat, hogy a múlt század első felétől, a nyelvújítástól kezdve milyen indítékai voltak az új nyelvi elemek megjelenésének. Elsődleges természetesen a gazdasági és a társadalmi szükséglet, új tárgyak, eszközök fogalmak megjelenése egyértelműen hozza magával a szókincs gyarapodását, kiszélesedését. Nagy jelentőséget tulajdonít a költőknek, íróknak, akik nyelvteremtö képességükkel igen nagy mértékben elősegítették a neologizmusok terjedését. Sok új szót alkottak, amelyek egy része ugyan életképtelennek bizonyult, de jelentős részük szociálisan elfogadottá, általános értékűvé vált. Napjaikban a dialektológia egyik legfontosabb kutatási területe lett a nyelvi változások vizsgálata, annak a felderítése, hogy hogyan szorulnak vissza az archaikus nyelvjárási jelenségek, és milyen új köznyelvi elemek jelennek meg a táji nyelvváltozatok belső rendszerében. Ez a szemléletmód központi témává vált a magyar dialektológiában is, ennek ellenére mégis azt mondhatjuk, hogy alig-alig foglalkoztak és foglalkoznak nyelvjáráskutatóink a lexikai neologizmusok kérdésével, pedig nap mint nap rengeteg új szó, kifejezés bukkan föl a magyar nyelvben, és ezek jelentős része átkerül a nyelvjárásban beszélők szókészletébe is. Bokor József egyik igen tanulságos cikke (Bokor 1985) ilyen megközelítésben vizsgálja a nyelvjárási szókészlet változását, elsősorban arra figyelve, hogy a kihalóban levő archaikus elemeket, valódi tájszavakat milyen új köznyelvi szavak váltják föl a nyelvjárásban beszélőknél. Persze - amint majd később látni fogjuk - ez a neologizmusok keletkezésének csak az egyik módja, mikor az ókula helyett a szemüveg, az almáriom helyett a szekrény, a tányérrózsa helyett a napraforgó használatos még az idősebb falusi emberek körében is. A regionális szókészlet ezen kívül a fogalmi neologizmusok révén is jelentősen bővül, amikor tárgyak, új fogalmak nevei kerülnek be a nyelvjárások szókészletébe. (Erre utal Bokor is az archaizmusok és a neologizmusok típusainak megállapításánál: műhold, képújság, betűreklámsíh.,i.m.\%l.). Ide tartozik az a nagyon fontos kérdés is, hogy a határainkon túli regionális magyar nyelvváltozatokban milyen lexikai neologizmusok terjednek el. Ott ugyanis nemcsak a magyar köznyelvből, hanem a szlovák, ukrán, román, szerb, horvát, szlovén, német államnyelvből is nagy mennyiségben áramlanak idegen szavak a magyarul beszélők szókészletébe. Szemléletes példákat hoz erre Molnár Csikós László (1990), aki a vajdasági magyarok nyelvhasználatát vizsgálta meg 10