Magyar Illusztrátorok Társasága 1999 [antikvár]

Előszó Az illusztráció mindig is megkövetelt valamiféle alázatot készítőjétől, hiszen egy adott, többnyire irodalmi szöveget kell képekkel bemutatnia vagy értelmeznie az olvasóközönség számára. Nagy vonalakban kétféle típusú illusztrációval találkozhatunk századunkban. A rajzolók egyik része egy bizonyos témát, szituációt, eseménysort ábrázol, míg mások a teljes mű, az egész kötet hangulatát igyekeznek rajzban megjeleníteni. (Ez utóbbi esetben az illusztráció akár nonfiguratív is lehet.) A modern illusztrációt tehát végső soron a szöveg egyéni, elsősorban a grafika nyelvén való újrafogalmazásaként értelmezhetjük. Ebből következően az igazán hiteles illusztráció nem a számítógépes programokon, nem a fotón, vagyis nem a gépi segédeszközökön alapul, hanem mindig is az egyedi rajzon, illetve más klasszikus művészeti technikákon. Ezt a sajátosságát szükséges hangsúlyozni, hiszen napjaink vizuális kultúrájában a fotóalapú, továbbá a számítógéppel készült produktumok igen közkedveltek, vezetik a mezőnyt, de egyúttal fel is hígítják a műfajt a manuális technikák - acélmetszet, litó, fametszet, rézkarc, ceruza- és tollrajz, vízfesték, tempera stb. - ellenében, mivel nem hitelesíti őket a művész kézügyessége, rajzkészsége, szakmai tudása, s legtöbbször csak készítőjüknek a programban való jártasságát bizonyítják. Az egyedi rajzok és a számítógépes munkák között legalább annyi a különbség megítélésem szerint, mint a designer tervezte tárgy és a gyári szériatermék között. Az illusztrációnál is - mint minden képzőművészeti műfajban - a rajzoló kézjegye, stílusa, személyisége, szelleme a meghatározó. A magyar illusztráció, ha a középkori kódexfestészetet is előképnek tekintjük, nagy múltra tekinthet vissza, hiszen a Magyar Anjou legendárium (XIV. sz. első fele) vagy a történelmi tárgyú Képes krónika (1370 kJ, illetve a reneszánsz olasz mesterek készítette Corvinák(1490 k.) már joggal nevezhetők az illusztrált könyvek előzményeinek, annak ellenére, hogy e kódexek egyedi díszítéseit kézzel festették és szövegüket is kézzel írták, másolták. A barokk korban viszont már sokszorosítottak, és a nyomtatott könyvekhez is készítettek rézmetszeteket (Jákob Adam: Makula nélkül való Anya - 1772; illusztráció a Lorettói litániához, Csery Farkas művéből) A középkorból és barokkból esetlegesen kiragadott példáktól azonban lépjünk előre a múlt századba, amikor is a modern könyvillusztráció megszületett Magyarországon. Itt elsősorban Zichy Mihály briliáns rajztudással készített illusztrációit Arany János balladáihoz. (Arany János: Hídavatás) vagy Madách Imre: Az Ember tragédiájához. Természetesen a századforduló legjelentősebb magyar festői, így Rippl-Rónai József és Ferenczy Károly is illusztráltak, ez utóbbi Kiss József verseihez készített több munkát, melyek csak részben rajzok, részben olajképek, amikről heliogravűrök készültek. A szecesszió népes mezőnyének reprezentáns tagjai a munkásságával iskolát teremtő Kozma Lajos, a Nyugat-könyvtár fedél- és címlapgrafikáit tervező Falus Elek, továbbá Tichy Gyula és Sassy Attila. A Kassák Lajos nevével fémjelezhető konstruktív törekvések után (Kassák-Moholy-Nagy: Új művészetek könyve, 1922) a két háború között elsősorban a fametszet játszott jelentős szerepet könyvillusztrációban - Buday György, Gy. Szabó Béla, Gáborjáni Szabó Kálmán - illetve némi art deco - Molnár C. Pál -, míg a negyvenes évekből az expresszív-morális munkákat készítő Szalay Lajos és Hincz Gyula (Anatole Francé: Nyársforgató Jakab, 1948) tevékenységét kell kiemelnünk. Az ötvenes évek munkái közül Bálint Endre Párizsban készült, 1250 illusztrációt tartalmazó Jeruzsálemi bibliája (1959) érdemel figyelmet. A következő évtized első felében az alkalmazott műfajokban - így a könyvillusztráció területén is - elkezdődött a modern művészet megújulása (Martyn Ferenc hatvan rajza Cervantes Do Quijotejához, 1962, majd James Joyce: Ulysses-éhez 1964-66). Ekkor készültek Kondor Béla Madách és Blake - (1965) illusztrációi, valamint Csernus Tibor mágikus reaIista-szürnaturaIista stílusú rajzai, s tevékenykedtek a „Grafika Hungarica I. Mai magyar illusztráció" című kötetben bemutatott alkotók, Reich Károly, Hincz Gyula, Csohány Kálmán, Gross Arnold, Würtz Ádám, Réder László is. ebben az évtizedben születtek Berki Viola (Kármán József: Fanni hagyományai, 1974, Gyulai Líviusz) Weöre Sándor Psyché, 1972, Sterne: Érzékeny utazások, 1976) humoros, erotikus művei, Rékassy Csaba precíz, kicsit száraz alkotásai, Kovács Tamás rajzai, Szemethy Imre tárgyakat zsúfoló szürrealísztikus Szentkuthy Miklós és Lautréamont illusztációi. Az 1989-es rendszerváltás óta a könyvkiadás már nem államilag támogatott közművelődést segítő inztézmény, hanem a piac törvényei szerint működő mechanizmus. E változások következtében, a könyv példányszáma drasztikusan csökkent, viszont ismét lett igény magas színvonalú jelentős könyvészeti értékeket képviselő kiadványokra. Ebben az átmeneti időszakban, 1994-ben alakult meg a jelenleg kb. 50 tagot számláló, az illusztráció területén kiemelkedő tevékenységet folytató művészeket tömörítő Magyar Illusztrátorok Társasága, melynek céljai között szerepel: A magyarországi könyvillusztrátorok több évszázados hagyományainak megőrzése, ezek összegyűjtése és ápolása, szervezett fellépés a műfaj szakmai elismeréséért; rangos könyvek megjelentetése, amelyek a magyar grafika legnagyobb értékeit mutatják be " De talán ezeken a célokon túl a társaság legnagyobb vívmánya, hogy megtalálta a kapcsolatot a külföldi illusztrátorokkal, szervezetekkel, tagjai rendszeresen részt vesznek a bolognai Arte Fierán, a BIB-en (Bratislavai Illusztrációs Biennálén), a frankfurti Buchmessén, a budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Kiállításokat szerveznek Magyarországon és külföldön, ahol bemutatják alkotásaikat.