Magyar származású nyugati képzőművészek I. világkiállítása [antikvár]

Ha Tasmániában egy magyar származású festőművész készít egy gyönyörű képet, vajon mondhatjuk-e, hogy a létrejött alkotás a magyar kultúra része? Amikor Torontóban, Melbourne-ben, Stockholmban, New Yorkban és a világ sok-sok városában egy-egy ott élő, magyar származású képzőművész alkotásait bemutatják, van-e jogunk az egyetemes magyar kultúra nevében egy kicsit magunkénak is érezni ezeket az eseményeket? És ha hosszú évtizedek száműzetése után képeivel, gyűjteményeivel a művész hazatelepül - része ez is magyar kultúrának? Álságosak ezek a kérdések, igenis: a magyar származású művész alkotása fontos részét képezi az egyetemes magyar kultúrának! Azt gondolom, ebben egyet kell értenünk. Mégsem láthatjuk idehaza legtöbbjük alkotásait, s alig tudunk róluk valamit. Pedig sokukat a befogadó országuk kiválóan ismer és elismer, sőt nagyon sokan világhírnevet is szereztek maguknak. És hírnevet szereztek Magyarországnak is. Általuk, műveik által is népszerűbb lett ez az ország, a magyar tehetség, a tudás, a kreáció, mint tudjuk a legjobb - az egyetlen? - igazi exportcikkünk. Voltak, vannak kisebb-nagyobb próbálkozások a világ határon túli magyarsága által létrehozott értékek, teljesítmények beintegrálására, de átfogó és áttörő siker ezeket soha nem kíséri. Természetesen, a mostani rendezvényünk, magyar származású nyugati képzőművészek I. Világkiállítása sem tudja méltóképpen bemutatni azt a hatalmas és magas színvonalú művészeti teljesítményt, amely távol a hazától, idegen országokban jött létre. Célunk sem lehetett ez, hiszen száz ilyen kiállítás is kevés lenne ahhoz, hogy az elmúlt másfél évszázad nyugati magyar származású művészeinek tárházát áttekinthessük. Csupán felvillantani, reprezentálni és üzenni szándékozunk: van magyar művészet a nyugati világban is, s érdemes rájuk figyelni, érdemes őket hazahívni, bemutatni, a művészekkel kapcsolatot ápolni. Most hazatérnek, még ha csupán egy kis szelete is ez a hatalmas kulturális értékvilágnak. De itt vannak, s láthatjuk, hogy bár távol a hazától élnek, de lélekben, gondolkodásban, érzésvilágban és művészi felfogásban mégis oly közel a gyökerekhez. Fogadják őket szeretettel, mint ahogyan ők is készültek erre a bemutatóra. S ha ez a kiállítás hozzájárul ahhoz, hogy gyakrabban és akár önálló bemutató keretében is láthatjuk alkotásaikat szerte az országban - nos, akkor már megérte. Így legyen.