Magyarország dicsősége [antikvár]

Magyarország nem volt, hanem lesz" - jelentette ki a Kossuth Lajos által a „legnagyobb magyarnak" nevezett Széchenyi István a reformkor elején. A korszak egyik legnagyobb személyisége azonban ebben tévedett, hiszen Magyarország és a magyarság dicső múltjának fejezeteit aranybetűkkel kellene róniuk nemcsak az itthoni, hanem a külföldi krónikásoknak és történetíróknak is a világtörténelem lapjaira. Persze tudjuk jól, hogy Széchenyi a modern, polgári Magyarország megteremtésére gondolt, s ilyen szempontból igaza volt. Ám a múlt ismerete és megértése nélkül vajmi keveset érthetünk meg a jelenből, s a jövőre vonatkoztatott elképzelések és tervek legtöbbször eleve kudarcra vannak ítélve. Magyarország és a magyarság története, sokszínű -Európában egyedülálló - kultúrája bennünk él, mindennapjaink része, ám ennek sokszor nem vagyunk tudatában. Jelen könyvünk abban szeretne segíteni, hogy a tisztelt olvasó szembesüljön ezzel, és újra rácsodálkozzon a magyar történelem számtalan, büszkeségre okot adó fejezetére. Könyvünk első három fejezete a magyarság történetének korai szakaszait (szkíták, hunok, avarok) mutatja be, mivel a régi - és részben a mostani - magyar történeti tudat részét képező szkíta-hunavar-magyar rokonság vagy azonosság nem „délibábos ábrándozás", hanem maga a valóság. Az általunk ismert történelemben számtalan birodalom született, virágzott és pusztult el; többtucatnyi civilizáció adta meg magát a könyörtelen Időnek vagy kényszerült önmagán szellemi-lelki erőszakot elkövetni a túlélés illúziójáért. Ám a magyarság még ma is lényegében változatlan identitással létezik Európa közepén, noha szkíta őseink révén legalább háromezer éve folyamatosan jelen vagyunk Eurázsia történetében, nemegyszer érdemben alakítva annak menetét. E háromezer év alatt a magyarság kapott jót és rosszat a sorstól, ám mindig volt egy vezető - legyen az törzsfő, hadvezér, fejedelem, király vagy államférfi -, akinek irányításával szabadságszerető népünk kedvezőbb irányba tudta forgatni a magyar történelem kerekét. Nekünk nem kellett könnyen cáfolható történelmi mítoszokat kreálni történelmi identitásunk megteremtéséhez, mint számos szomszédunknak. Az olyan sokszor cserbenhagyott népünk - évszázadokon át a „kereszténység védőbástyája" - mindig talpra állt, s jogosan büszke a történelmére, amelyet sok nép szívesen a magáénak tudna.