Mai svájci művészet [antikvár]

Részlet:"Svájcról kialakított képünk összetett, olykor elletmondásos elképzelésekből áll. Az országra gondolva eszünkbe jut az Alpok, a reformáció: Kálvin és Zwingli; a svájci csokoládé, az ementáli sajt. Svájc a bankok és aranytömbök országa, egy állam, amelynek sikerült megőriznie politikai semlegességét a század háborúiban. Ellent mond persze ennek az a tény, hogy a svájci bankok a 2. világháborúban együttműködtek a náci vezetőkkel. Valamivel több, mint egy évvel ezelőtt világméretű felháborodást keltett az úgynevezett névtelen bankszámlák" ügye, miszerint zsidó tulajdonú bankszámlákat csak nemzetközi nyomásra adtak vissza jogos tulajdonosaiknak vagy örököseiknek. Svájc gazdag, nyitott ország Európa közepén - ami ugyanúgy igaz, mint hogy idegenfélő kispolgárokból álló, elszigetelt nemzet. Az alpesi ország máig nem lépett be az EU-ba, ugyanakkor Genf az ENSZ központja (amely szervezetnek szintén nem tagja). Svájc soknemzetiségű ország, négy hivatalos nyelvvel (német, francia, olasz, rétoromán), és a svájciak gonddal ápolják is sokszínű kultúrájukat. Ugyanakkor kibékíthetetlen, évszázadokra visszanyúló ellentétek vannak a francia és a német Svájc között (Röstigraben). Az egykor vallási különbségekből fakadó konfliktusok ma is megnyilvánulnak a kultúra és a politika területén. A francia Svájc például egyértelműen az Unióba való belépés mellett foglal állást, míg a német Svájc lakói a kivárás mellett voksolnak. Áttérve a kultúra területére, a században számos jelentős svájci példát tudunk felsorakoztatni. A századfordulón nagy művészszemélyiségek, Ferdinánd Hodler, Giovanni Segantini és Félix Vallotton készítették elő a modern művészetet. Az asconai Monté Verita az élet minden területét megreformáló központ volt a század elejétől a harmincas évekig. A romantikus antikapitalista lázadók olyan közösséget próbáltak létre hozni, ahol élet, művészet és szellem egysége válik valóra. Az első világháború ideje alatt, az embertelen pusztítás és a polgári társadalom konformizmusa elleni lázadásként született meg a dadaizmus 1916-ban, Zürichben. A már akkoriban menekülteket befogadó városban emigránsok, Tristan Tzara, Hugó Ball, Reiner Huelsenbeck és a svájci Hans Arp alakították meg a Cabaret Voltaire-t, amely a mozgalom központja lett. A dadaizmus nagy hatással volt a nemzetközi művészetre és párhuzamosan jöttek létre Németországban Schwitters Merz-építményei, New Yorkban Duchamp readymade-jei. A romantikus művészetfelfogások mellett Svájcban komoly hagyománnyal rendelkezik a konstruktivizmus, a konkrét művészet". Johannes Itten a Bauhaus tanára volt, a 30-as években Max Bili és Paul Lohse teremtettek iskolát. Friedrich Dürrenmatt, aki maga is festő volt, Max Frisch és Róbert Walser a világirodalom klasszikusai közé tartoznak."