Mattioni Eszter gyűjteménye [antikvár]

Borítóin enyhe elszíneződésekkel.
Szocializmust építő népünk munkájának legbiztatóbb sikerei közé talán nem túlzás azt a folyamatot sorolnunk, mely reménytkeltően, egyre lendületesebben bontakozik ki szerte a hazában, s ez a kulturális élet decentralizálódása. Az egykori "egyvárosos" Magyarország már a múlté, Budapest mellett a vidék mind jelentősebb szerepet kap gazdasági teljesítőképességünk összesített értékében, a távolabbi körzetek az iparosítás áldásaiban részesülnek, az agrártermelés korszerűsödése ugyanakkor a túlnépesedett falvaknak számító mezővárosokat viszi előre rohanó léptekkel az urbanizálódás útján. Mattioni Eszter is Szekszárdon látta meg a napvilágot, innen indult tanulmányai folytatására, művészpályára. Szülővárosának lakói, a képzőművészet iránt érdeklődők közül mind többen vannak olyanok, akik nem mulasztottak el egyetlen alkalmat sem arra vonatkozóan, hogy tájékozódjanak munkássága felől; sok mindent tudnak már életútjáról, fejlődésének állomásairól, belföldi és határainkon túl is tapasztalható szakmai tekintélyéről. Két gyűjteményes kiállítása is volt a megyei művelődési központban, s mind a kettőről elmondható, hogy a tárlatlátogatók többsége észrevette művészetének azokat a vonásait, melyet szülőföldjének, Dél-Dunántúlnak a helyi sajátságait, népének szokásait, dombjainak meghitt hangulatát tükrözik. Érdekes, Mattioni Eszter képeinek ismerői, életművének értői - akik már régebben is hívei közé szegődtek - mintha csupán szekszárdi tárlatai tanulmányozásakor döbbentek volna annak tudatára, hogy nagyra becsült festőjük egész termése szerves kapcsolatban van ezzel a Tolna megyei, sárközi, Siómenti atmoszférával, mindazzal, ami e tájon az embereket, életformájukat körülveszi, cselekedeteiket megszabja, a hétköznapok szerény kis csodáit festői látomássá hevíti, az ünnepek évszázados falusi koreográfiáját mindenütt érvényes művészi törvényszerűséggé általánosítja.