Megalkuvás nélkül [antikvár]

A nagy emberek (Előszó) Nagy megtiszteltetés nekem ehhez az úttörő és hiánypótló munkához előszót írnom. Köszönet érte a szerzőpárosnak! Dolgomat az könnyíti meg, ami ugyanakkor meg is nehezíti: megéltem, és amennyire lehetett, megismertem dr. Jakab Antal gyulafehérvári püspököt. Ahhoz a papi nemzedékhez tartozom ugyanis, amelyet tanított, pappá szentelt, amely - mint hitvalló, börtönviselt főpapra - csodálattal nézett föl, de amelynek tagjai nemegyszer félték, és egyes esetekben a kommunista államhatalommal szembeni harcában túl óvatosnak találták őt. Mi, „forrófejűek", később jöttünk rá arra, hogy mennyivel bölcsebb és távolbalátóbb, tapasztaltabb és diplomatiku-sabb, alázatosabb és emberibb volt ő nálunk Az idő őt igazolta! Ma, érettebb fejjel vele kapcsolatban kell megértenem azt is, amit az elvek mezején mindig is vallottam ugyan, csak a tapasztalatom sántikált értelmem után: a nagy embereket - a szenteket is! - nem az különbözteti meg kortársaiktól, hogy nincs bennük emberi gyengeség vagy különlegességüket aláhúzó, nemegyszer számunkra szokatlan jellemvonás. A nagy embereket az különbözteti meg kortársaiktól, hogy ha egyszer rátaláltak, többé soha nem tévesztik szem elől a célt. Az egyszer megismert - igaz - útról nem térnek le bámészkodni vagy virágot szedni. Nem állnak meg az elért sikerek babérjain megpihenni. Nem alkusznak kényelemből, személyi érdekből vagy félelemből - se magukkal, se korszellemmel, se másokkal. Mennek előre, mindig csak előre tántoríthatatlanul, rendületlenül és megalkuvás nélkül. A nagy embereket - másodszor - az különbözteti meg kortársaiktól, hogy saját érdekeiket mindig alárendelik a közösség érdekeinek. Legyen az család, egyházközség vagy egyházmegye. Nekik is van magánéletük, ők is szeretik önmagukat, viszont felismerik és egy életen át élik ennek az elvnek az igazát: Nincs a másokért feláldozott életnél nagyobb, magasztosabb és istenibb! Vagy ahogyan Jézus mondta: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért (Jn 15,13)". A legnagyobb magyar, Széchenyi István pedig ezt így fejezte ki: „Csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzeteket hordoz szívében!" Végül a nagy embereket az különbözteti meg kortársaiktól, hogy örök távlatokban gondolkodnak. Szavaik, tetteik nem számító politikából, nem önös érdekből, nem is az érzelmek hullámzásából fakadnak, hanem az örök