Nagy Frigyes [antikvár]

MACAULAY. Külföldi írót vesz itt kezébe az olvasó, de nem idegent. Vannak írók, költők, művészek, gondolkodók, még politikusok is, kik eltéphetetlen gyökerekkel, szervesen beletartoznak valamely nemzet kultúrájába, történetébe, életébe, mégsem csak azé az egy nemzeté személyiségük és művük, mert éppen oly szervesen beletartoznak másik, némelykor sok vagy valamennyi nemzet életébe. Az ő sorukba tartozik ez a.nagy angol is. Aki a XIX. század közepének magyar politikusai és histórikusai - és históriai iskolázottság nélkül akkor nem volt politikus - közé tér vigasztalásul az emlékezet és tanulmány útján, lépten-nyomon találkozik vele. Derült, éles és világos tekintete vetődik ránk az ízig-vérig magyar szövegek mögül, még akkor is, ha nem úsztatnak árjukon egy-egy idézetet tőle. Eszmék, felfogás és stílus idézik árnyát. De hogyne lett volna a legnemesebb racionalizmus és liberalizmus képviselője otthonos - mester vagy fegyvertárs - a mi nagyjaink, Szalay, Csengery, Trefort, Horváth Mihály, Kemény körében! Tagja volt Akadémiánknak, s amikor meghalt, Trefort úgy búcsúztatta mint a magunk veszteségét. Csengery Antaltól is megtudhatjuk, mit jelentett ő nekik. De ő is szeretett és becsült minket. Tudta rólunk a legfőbbet, mit tudni lehet: a következő lapok egyikén is olvashatja majd az olvasó a magyar nemzetről, hogy «nyers, heves és türelmetlen az elnyomással szemben, de bátor, nagylelkű és tisztaszívű.» Ám nemcsak az eszmék és felfogás rokonsága ajánlották Őt e magyarok mesterévé, hanem személyiségük mélyebb összeillősége is. Elsősorban az életben való ama teljes részvétel és amely az előkelő lélek felelősségérzetéből fakad.