Nagy Imre kiállítása [antikvár]

Gerince megtört, deformált. Borítói kissé elszíneződtek, repedezettek.
Részlet a könyvből: Színek hálójában először Kísértésektől kellett megszabadulnom; gyermekként Somlyón a térdeplés áhitatától, a ministrálás örömétől: a bólogatás kényelmétől, amidőn jó papunk fennen hirdette, hogy létünk s megmaradásunk egyetlen értelme: mindent hinni, semmit sem tudni. Bölénykölyök voltam, homlokomról a szó visszapattant. Azt mondtam: "Tehát a tanár úr is mindent csak hiszen". Talán sírtam, hogy kicsaptak az iskolából. De bólintás útján megsemmisülni a sírásnál szégyenteljesebb. Vajon tudják az emberek? Mert visszanyelt vélekedések, bólogatások arzénje munkál-roncsol bennünk. "Fessél szép Szűzmáriákat!" - mondta Majláth püspök, bűneimet megbocsátva. Festek, amit tudok! - visongott bennem a kétségbeesettség, hisz a jóságot kellett magamról leráznom. Bukarestből egy királyt, Zsögödről egy embert hívtak meg Londonba, nagy ünnepségre, királyt koronázni. Az ember én voltam, csak reám vethette magát az újabb Megkísértés: "Gazdag lesz, uram, ha kedvünkre valót fest!" Nyílt felszólítás közönséges tolvajlásra; Zsögöd színeit, havasait, erdeit kellett volna rendre kilopkodnom a rotschildi világba. Félreterelő szándék persze itthon is akadt - s mi tagadás: csontig hatoló. Mifajta tévelygés, művész úr, a három-dimenziós festés, a varjak pedig, ott fenn az ágakon, mitől oly klerikális hangulatúak? - mondották volt az ötvenes években. A varjakat - ha támogatásunkra számít - szíveskedjék onnan elhessegeti. A varjak maradtak, s én csomagoltam: megyek inkább zebraganét enni, megyek Zsögödbe. Méheim tápláltak, szúrtak is lelkesen, hogy Csúz, reuma máig se kínozzon.