Németh Géza [antikvár]

Részlet: Németh Géza: Utazások Lao Ce kínai bölcs, költő, filozófus írta a Kr. e. 5. században: „Járjuk az Utat mert az Út nem esik egybe önmagával." (Karátson Gábor ford.) Németh Géza sorozata az Utazás címet viseli, ez az utazás azonban nem esik egybe az utazás hagyományos képleteivel. Az és mégsem az, aminek látszik. Különös képek, konkrét helyszínekre utaló címeik vannak, az adott helyszínről származó motívumaik is, de mégsem azok, és mégis azok. Furcsa lebegésüket a mégis és a mintha között: érzem legfőbb értéküknek. Végtelen hosszúnak tűnő formáik messzire futó utakat juttathatnak az ember eszébe, megidézhetik az utazás fizikai élményét: vonatablakban, kocsiablakban rohanó, suhanó táj-szalagokat, asszociálhatunk panorámaképekre, termeket körbefutó freskókra, sebességre, mozgásra, elnyúló idősíkokra. Fölidézhetik felhő-hómezők méltóságteljes lebegését a repülőgép ablakában, különös távlataik cinemascop vadnyugati filmek kezdő képsorait: a végtelen, puszta tájon, végtelen kék ég alatt, üledékes homokkő sziklák fantasztikus alakzatai között a távolban egy kicsi lovas - csakhogy itt nincs lovas, hiányzik az ember és mégis ott van. A Vérteskozma című kép hosszú kőfala talán vérteskozmai vizuális lelet, de angol falusi temető alacsony kőfala is lehetne, vagy abszurd pincesor, romlott várfal maradéka, régi város ásatásban föltárt alapfala, benne idő-kapuk, idő-ablakok nyílnak gótikus kőívvel, hívogató gyertyafénnyel: ki lakhat itt, kőfalban, sziklák tövében? Aj apán „haiku" egyik legnagyobb mestere: Basho háromsorosának hangulata ez: „ a némaságban a tücsök cirpelése sziklába hasít" (Kulcsár F. Imre ford.) Az 1600-as években írta ezt a tűnődő japán költő, meg ezt is: „ nyári fű leng megannyi büszke harcos álmai fölött" (Kulcsár F. Imre ford.)