Néprajzi értesítő LIV. [antikvár]

NfiPRAJZI ÉRTESÍTŐ LIV. 1972. A Néprajzi Múzeum 100 éve A XIX. századi európai társadalom roppant arányú tektonikus mozgásai során nemcsak a társadalom rétegeinek hierarchikus rendje változott meg, hanem mély sza-kf.dékoik 'támadtak, melyekben imtézményék tűntelí el, a felfelé törekvő tömegek pedig i'ij intézményeket eaneltek a magasba. Kontinensünk országainak nemzeti múzeumai így jöttók létre. Rendeketésük szerint hivatva voltak a nemzeti kullúra tárgyi rékvi-zitumait a társadalom vakmennyi rétegének okulására őrizni, gyarapítani és bemuíalni. A folyamiat tölbbé-'kevésbé egybeesett a modem ipari civilizáció megszületésével és azzal, ami ettől elváteszlhalaitliam, Ikorunlc tudományos munikamegoisztásának létrejöttével. Az etnográfia s ikülönö^képpen annak európai, a nemzeti önismeretet szolgáló válitoziata jeMegzetesen a XIX. század eszmetörléneléineik része s ilyeténképpen az 1872-hen, a Nemaeta Múzeumban életrehívott Néprajzi Osztálynak is a nemzeti tudomány műhelyeként kellett működnie. A múzeummá tecöbélyesedelt osztály e műhely jellegét mindig megőrizte, noha az elmúlt száz esztendő alatt számottevő változáson ment keresztül. Megközelítőleg 4—5 tudós generációnaik adott otthont s talán az sem közömbös — éppen a magyarországi tudomány- és ideológia történet karakterét példá-zóan —, hogy a néprajznaik a 30-as években történt 'katedraalapításáig, nemkülönben a Magyar Tudományos Aíkadémia 1948-ban bekövetikezett átszervezését ikövetően közel másfél évtizeddél megkésett kutatóintézet alapításáig, a Néprajzi Múzeum mamadt majdhogynem az egyetlen, kutatói létszámát tekintve pedig még napjainlkban is a legnagyobb műhelye a hazai néprajzi tudományosságnak. Gyarapodását, feladatterhelését példá-zóan az évszázados Néprajzi Múzeum 1972. január elsejétől szervezetileg nem egy, de immár két intézmény, hiszen falai közt murikálkodík a Szentendrén létesülő Szabadtéri Néprajzi Múzeum szaíkitestülete is. Az elmúlt évszázad szűkre szabott és ilyenkor konvenciáfean szükségelt számadatokkal igazolni vélt ikrónikája impozáns gazdagságról árulkodik. Megközelítőleg 150 000 műtárgy, 'közel !kétmillió oldalnyi archív kézirat, mintegy 240 000 fotó és film, nemkülönben a 'kontinens egyik legjobb, 100 000 kötetes szaikkönyvtára, íme ezek aztík a tárgyi bizonyítékoik, amelyek maradandóan hirdetni hivatottak a néprajzi muzeológia teljesítményeit hazámlkban. Számunkra azonban ezek az adatok nem csupán szürke számok, melyek összehasonlításul kínálkoznalk valamely nemzetközi kiadvány lapjain; a műtárgyak ndkün'k zsúfolt raklárakat jelentenek, az archívum, a könyvtár tételei pedig nap mint nap szorító gondokat, hol helyezzü'k el a további gyarapodást. Maga a gyarapodás egyáltalában nem lebecsülejidő. Különösen az utóbbi negyedszázad során öltött impozáns méreteket, amikoris hovatovább — ha erre egyáltalában az ilyenfajta problémák kapcsán szólni lehet — a gyűjteményfejlesztést, ellentétben a megelőző év-