Néma kiáltás / Silent Cry [antikvár]

Gerinc alsó sarka megnyomódott.
Fejes László nem volt a sors kegyeltje. Tanuló éveit leszámítva, csupán huszonhat alkotó esztendő adatott neki. És még ezt a viszonylag rövid időt sem tölthette zavartalanul a fotográfia szolgálatában. Hiszen előbb (miként az életrajzban olvasható) mások hibájáért tiltották el a munkájától, ostobán, lelketlenül. Később pedig súlyos agyműtéte miatt kényszerült átmenetileg fölhagyni fotóriporteri tevékenységével. ¦ Korai halála, mely az érett évek küszöbén ragadta el, egy szépen ívelő pályát tört derékba, megfosztva őt a fotóriporterek életében lényeges, tudatos alkotásokat teremtő korszaktól. Talán ez az oka, hogy bár tekintélyes a Fejes-hagyaték, életművét mégis, mint egy görög szobortorzót, csonkának érezzük, annak arányait, erejét, a teljesség adta kisugárzását csak sejtjük. Mintha a cudar sors még halálában sem hagyná békén; az elmúlt, közel húsz esztendőben művei ritkán kaptak nyilvánosságot, neve is egyre inkább feledésbe merül. Mondjuk ki nyíltan: ez a kötet (egyébként a szerző első albuma) Fejes László többségében ismert műveinek közreadásával, az öncsonkító feledés ellen született. Méghozzá annak tudatában, hogy a Magyar Fotográfiai Múzeumban javában folyik az életmű feldolgozása, és a munka során bizonyára számos fontos új adat kerül napvilágra, ami árnyalhatja az összképet, és fényt deríthet esetleges tévedéseinkre. Akik emlékeznek Fejes Lászlóra, szinte kivétel nélkül úgy ismerték, mint a magyar dzsesszfotó kiváló képviselőjét. Nem véletlenül. Rajongásig szerette és behatóan ismerte a zeneművészet viszonylag fiatal ágát, amely abban az időben, nevezetesen a hatvanas-hetvenes években, kevés megbecsülést kapott a hivatalos művelődéspolitikától. Mai szemmel nézve Fejes dzsesszfotóin elsősorban ezt a bensőséges szeretetet érzékeljük; az ottlét, az együttlét felhőtlen örömét olvashatjuk le a fényképekről. Gyakran pedig úgy érezzük, mintha a fotográfus az együttes nem látható tagja volna, aki tevékenységével nemcsak a fényképet alkotja, hanem az éppen hangzó zenét is. Szabados György zeneszerző, a magyar dzsessz kimagasló alakja, így értékelte (az 1980-ban, az egykori Fényes Adolf Teremben megrendezett kiállítás katalógusában) Fejes László munkásságát: "Ma a dzsessz-muzsika csupán képi krónikásainak lenni is hálás dolog, akiknek a végét járó századunk e sajátos jelensége egy születő művészet friss újdonságait kínálja - ismerünk sok ilyen krónikást.