Novalis és Hölderlin válogatott költeményei [antikvár]

Goethe 1832-ben halt meg: ez az óriás nemcsak pályatársát, a nála tíz esztendővel fiatalabb Schillert élte túl, - majd egy emberöltővel! - előtte szállt sírba a nyomába igyekvő nemzedék javarésze is. Novalis, Friedrich Schlegel, Arnim, Jean Paul, E. T. A. Hoffmann, Zacharias Werner, Heinrich von Kleist... fölperzselt sorsok, elégett életek... s ha a halál ki is tér előlük, az őrület ejti rabul őket, mint a saját évszázada szelíden eszelős birodalmában bolyongó Hödlerlint, vagy misztikus látomások elragadtatásába révednek, mint a stigmatizált Emmerich Katalin ajkáról Krisztus keserű kínjainak történetét lejegyző Brentano. Jelképes pályák: szenvedélyek és végtelen megszállottjai, akiket fölemészt a szenvedély és örvényébe ránt a végtelen, - vagy a semmi. Goethe mérhetetlen vitalitása, páratlan egyensúlyösztöne hiányzott leginkább a romantikusokból. Goethe birodalma a világ: ők a világon kívül kerestek birodalmat. Goethe lírája szín, plasztika, zene gondolat és forma ritka harmóniája: ők a zene szerelmesei, dallamba oldódva lényegülnének át a végtelenbe, ahogyan Schlegel romantikus "ars poetica"-ja, a "Glossza" vallja: "Szép szerelmünk dalban árad, - mert az elme kénye távol"... S ők, az ifjú óriások, egy új világ hősei, szívükben a halál mérgével, - Schlegelt is sokáig kísérti az öngyilkos Kleist sorsa, és Novalis legfőbb vágya: követni mielőbb "Philosophia"-t, Sophie von Kühnt a sírba, - ők ösztönszerűen idegenkednek, ha hatásától szabadulni nem is tudnak, a nyomasztó óriástól...