Palimpszeszt [antikvár]

Kertész László Palimpszeszt. Duliskovich Bazil művészete Duliskovich Bazil par excellence figurális festő. Az elmúlt évtized magyar képzőművészetében felerősödött a figurális festészet jelenléte, az erről szóló szakmai viták a mediatizált képhasználattól a radikális konzervativizmus historizáló megnyilvánulásáig próbálták felleltározni az ún. realizmus jelenségeit, alapjában véve azonban összemosva a mimézis és figuralitás fplkcióit. Valójában ugyanis alíiilt század 90-es éveiben nemcsak az ábrázoló festészet ébredt újjá - nem is halt meg — hanem a vizionárius, a megjelenítés szándékával létrejövő figuratív festészet is. A művészet történetét nem szerencsés generációk történeteként vizsgálni, de tény, hogy Duliskovich. Bazil már egy olyan generáció tagja, amely vagy kétely nélkül veti el a festészetet ipfnt műformát, vagy averzió nélkül ;|isz benne és műveli. Amikor az egyetemi képzést követő három éves kényszerszünet után 2000-ben először lépett nagyobb önálló kiállással a közönség elé, festészetének már teljes eszköztárát felvonultatta. A transzcendencia átélésének lehetőségétől megfosztott, testükbe és egyetlen gesztusukba zárt, kiszolgáltatott, gtö; nélküli emberi alakok és torzók expresszív formálásű képeivel jelentkezett, valamint deformált, megkínzott, eltorzított arcok megjelenítéseivel. Egyes képeket főtáblákra festett, néhol a figurákat felszabdalva és síkokból kollázsszerűen összerakva. A kárpátaljai Nagyszőlősön született festőt Molnár Sándor választotta a Képzőművészeti Egyetemen tanítványáullvalószínűleggpeglátva benne azt a „korszerűtlen", időtlenségre való törekvést, ami saját festői habitusának is lényege. Ez lehetett azonban az egyetlen érintkezési pont művészi metódusukban, a Molnár képviselte, festői programra életművet építő megközelítés végtelenül távol áll Duliskoviehtól, ő a belső érzetek, a részben a tudati kontroll alól kivont festői hatások festője. Az 1991-ben Magyarországra áttelepülő művész a tradícióhoz való kapcsolódási pontjait: nem a magyar festészet akkori pillanatnyi állapotában vagy tradíciójában találta meg, hanem a figuralitás egy sajátos hagyományát ápoló és tovább alakító művészeti irányban, amelynek leghíresebb és legjellegzetesebb képviselője az évtizedeken át a modernista main stream-mel mit sem törődve dolgozó Londoni iskola. Innen ered sajátos figurahasználata, a test és arc integritását szétromboló megközelítés és az első művein jelentkező kollázsszerű szerkesztés. (Francis Bacon hivatkozik - joggal — a test integritását megsértő picassói kubista figurára, amelynek megszületése után a festészet útja kétfelé ágazott: a tárgynélküliség felé, !11. a testmegjelenítés teljes felszabadítása felé.) Duliskovich korai munkái távoli rokonai R. B. Kitaj, Francis Bacon, az amerikai új festészet, vagy pl. Gino de Dominicis műveinek.