Pavilon különszám [antikvár]

A mottóként választott megállapítás egy konkrét történeti szituációban fogalmazódott meg. Egyfelől az 1956. évi Mezőgazdasági Kiállítás 1954-ben épült 5 csarnokának volt kritikája az újonnan épült kiállítási pavilonok viszonylatába állítva, másfelől azonban elvi jelentőségű is. Kifejezésre jut benne a kiállítási architektúrának a minden időszakban megragadható lényege: egy kötetlenebb, szabadabb formálás alkalma és lehetősége az építész számára, valamint az építészet önreflexiója is, aktuális önképének megalkotása egy speciális műfaj keretében. Egy olyan műfajéban, melyben az ideiglenesség "hátránya" kovácsolódhat erénnyé: az áru, a termék, a szolgáltatás - világkiállítások esetében az adott nemzet - prezentációja, egységben és összefüggéseiben a bemutató és azt képviselő épülettel. A Magyar Építészeti Múzeum jelen kiállításában felsorakoztatja mindazon válogatott dokumentumait, amelyek a pavilon és a kiállítási pavilon-reklámépítészet szélesen vett tárgykörébe tartoznak. Annál is inkább, mert néhány kivételtől eltekintve a művek mára csak ezen dokumentumok szintjén léteznek. Alapvető célunk volt az, hogy saját gyűjteményeink anyagát tekintsük át, dolgozzuk fel, s így nyerjük vissza azokat a művészet- és építészettörténet számára. Ezért vállaltuk a nyilvánvaló hiátusokat és egyenetlenségeket. Természetesen a dolgozatok szintjén a szerzők, akik elfogadták felkérésünket, témaválasztásukban tovább szélesítik a képet.