Pénzügypolitika és pénzelmélet [antikvár]

Részlet a könyvből: SZÁMVETÉS Negyvenöt év kevés vagy sok? Az emberiség történetében észrevehetetlen, egy ember életében, különösképpen munkaképes életében sok. Még ha ugyan önmaga munkaképességét befejezettnek nem tekinti, a visszatekintő számadás nem mondható elhamarkodottnak. Negyvenöt év egy munkahelyen, egy épület három szobájában, megspékelve négy éves hallgatói időszakkal, tarkítva hat év Monetáris Tanácsi-i tagsággal talán nem is sok, hanem már túl sok. Bármilyen alapú méricskézés alapján, vagy esetleg azzal szemben úgy érzem és gondolom, a számadás már lehetséges, nem pedig elsietett próbálkozás. Legfeljebb - szerencsés vagy szerencsétlen (ki tudja?) esetben - a számadás megismételhető. Amivel egyszerű elszámolni. Két fiam van, négy unokám, két lány, Anna és Lili, két fiú, Barnabás és Brúnó. Nagyon sok diákot tanítottam, több-kevesebb sikerrel. Reményeim szerint sokkal többet sikerrel és csak keveset eredmény nélkül. Néhány százat közülük név szerint ma is fel tudnék sorolni. És sok-sok szépirodalmi és közgazdasági könyvem van. Ennek hozadéka a Tanulmánykötet záró irodalomtörténeti „szilánkok" provokációi. Amivel nehezebb elszámolni. Negyvenöt év alatt egy egyetemi oktatónak, így nekem is szavak, mondatok tömegét kellett leírni. Egy részük előbb-utóbb szemétkosárba került, más részük nyomdai termékként számomra megmaradt. Mi az, amit ebből célszerű, szabad, illik kiemelni? — sem nem egyszerű, sem nem nehéz döntés. Döntöttem, a személyes véleményem volt a kritérium, kivéve a közös munkákat, azoknál szerzőtársaim álláspontja volt a meghatározó. Szerzőtársaim között természetesen felsorolom a közösen írt könyvek szerzőit is, ahol ugyan feltüntettük a belső fejezeteket név szerint jegyző társaimat, így azt is, amit személyesen én írtam, de míg jogilag a függetlenség fennállhat, a szoros kapcsolatból adódó befolyás megvolt. Erről a helyzetről szokás írni és mondani: az összes segítséget, támogatást, javítást köszönöm, de a felelősség kizárólag az enyém. Szerzőtársaimat név szerint felsorolom, közülük kettőről külön is emlékeznem kell. Hagelmayer István professzor úr tanárom, tanszékvezetőm, barátom és kollégám volt. Ö hívott először a Pénzügykutatási Intézeten keresztül a Pénzügyi Tanszékre. Mindenben segített és nevelt, emellett a lehető legszélesebb körű szabadságot biztosította. A Pénzügypolitika és Pénzelmélet cím az ö emlékét idézi, két közös könyvünk ugyanezen címmel jelent meg.