Philologica Hungarolatina [antikvár]

A MAGYARORSZAGI NEOLATIN IRODALOM JELENTŐSÉGE Bevezetésül Az Európával való kapcsolattartás országonkénti kutatása már a humanizmus korától értékelhetetlen a neolatin háttér ismerete nélkül. Európa Magyarországnak mindig is a latin nyelvű tudós irodalmat jelentette: ennek műfaji struktúrája és a nyelvkezelést megállapító retorikája nélkül mind a latin, mind a magyar nyelvű irodalmi termés érthetetlen. Szabályszerűségeit feltárni természetesen bonyolultabb feladat, semmint a költészeti műfajokra koncentráló humanista hagyomány azonosítása. Érvényes ez főleg a legszükségszerűbb, a napi használathoz hozzátartozó műfajok - elsősorban a minden felekezethez hozzá tartozó prédikációk - esetében. Ezek kutatásában az utóbbi időben igen erőteljes előrelépés történt, ám a szűkebb értelemben vett irodalmiság megértéséhez és értékeléséhez ez kevés, hiszen az arisztotelészi értelemben vett fikciós műfajok poétikáj a és retorikáj a nem vezethető le a „használati" retorikából (jó példa erre Gyöngyösi István retorikája, amely javarészben független a prédikációkban alkalmazott elméletektől). Véleményem szerint a Petrarcával induló humanizmus hatása körülbelül a XVIII. század végéig érvényesül, vagyis amíg Petrarcával már nem mint irodalmi normákat előíró tekintéllyel, hanem mint romantikusan átértelmezett személyiséggel találkozik egy új korszakot inauguráló író, Kisfaludy Sándor. A nemzeti nyelvűség előtérbe kerülésétől fogva - azaz a humanizmus és reformáció kora óta - az Európában kicsiny, vagy peremnyelveknek számító nemzeti irodalmak, így például a magyar is csupán azt a lehetőséget választhatták a tudós világgal, vagyis az európai szellemi élettel való kapcsolattartásra, hogy programszerűen kétnyelvűekké lettek. Mivel Magyarországon az állam hivatalos nyelve 1844-ig a latin maradt, ennek az a jótékony hatása is megvolt, hogy a modern nacionalizmusok ébredése után is egy ideig politikailag és szellemileg bizonyos sikerrel tarthatta egyben a soknemzetiségű Magyarországot. Másik üdvös hatása az volt, hogy ellensúlyozta a szomszédos nagy élő nyelv, azaz a német túlsúlyba kerülését; pedig ennek hivatalos nyelvvé tételéért igen sokat fáradozott II. József császár. Mindenesetre vessünk azért egy röpke pillantást a középkori magyarországi latinságra. Mindjárt a Magyarországon keletkezett legelső könyv (természetesen) latin nyelvű: a velencei származású, később mártírként szentté avatott csanádi püspök,