Rembrandt 400 [antikvár]

Rembrandt művészetéről a festő születésének 400. évfordulója alkalmából az egész művelt világ megemlékezik. Az elmúlt évszázadok során a különböző korok művészeti felfogásának megfelelően mindig nagyra értékelték életművét, de a géniuszához méltó elismerést a 19. század derekától kapta meg. A 20. század művészettörténeti kutatásának érdeme, hogy - sok bizonytalansággal számolva ugyan, de - a korábbi, túl terjedelmesnek ítélt életműből kiemelték a tanítványok, követők munkáit és a másolatokat. A sokéves kutatási program eredményeként a budapesti Szépművészeti Múzeum korábban Rembrandtnak tulajdonított festményei tanítványok, követők alkotásainak bizonyultak. Az 1965-ben rendezett budapesti grafikai kiállításon még tizennégy Rembrandt műveként szereplő rajz száma idővel hatra apadt. A rézkarc oeuvre változott aránylag a legkevésbé. A legkorábbi rézkarc katalógus, amelyet Edmé Francois Gersaint párizsi műkereskedő állított össze 1751-ben, még 341 lapot számlál, jelenleg 290 rézkarcolat ismer el sajátkezűnek a szakirodalom. A budapesti gyűjteményben ebből mintegy 220 kompozíció található, ami lehetőséget ad arra, hogy az európai grafika legnagyobb mesterének rézkarc oeuvre-jét méltóképpen lehessen bemutatni. Rembardt 1628 és 1661 között foglalkozott rézkarcolással; életművében különleges súlya és jelentősége van a rézkarcoknak. Kezdettől fogva önálló kifejezési lehetőségekkel bíró eljárásnak tekintette, amely jórészt független volt festményeitől. Rézkarcainak témaköre igen széles, felöleli az önarckép, arckép, karakterfejek, az ó- és újtestamentumi ábrázolások, zsánerjelenetek, tájak, aktok, allegóriák körét, és egy csendélete is ismeretes. Szakadatlan művészi újításai során sok esetben kezdeményező szerepe volt e technikának. Egy-egy kompozíciójának különféle megvalósítási lehetőségeit rézkarcban kísérletezte ki. Jóllehet ez a technika már a 16. században ismert volt - Lucas van Leyden és Alberecht Dürer is alkalmazta néhány esetben -, csak a 17. században vált Európa-szerte általános, sajátos lehetőségeinek kiaknázását nyújtó médiummá. Míg a rézkarcolás korai mesterei a 17. század első évtizedeiben a rézmetszésnél bevált, szabályos, kötött vonalrendszert alkalmazták, és csak kivételesen készítettek a rajzokra emlékeztető, szabad vonalvezetésű lapokat, Rembrandt a korszak fokozott festőiségre törekvő művészi ideáljának megfelelő rézkarcoló stílust alakított ki.