Remény és mítosz [antikvár]

Nemcsak az élet, fogy a halál is hiányod nem fáj, csak holtomiglan Mágikus realizmus, a látomás és valóság szimbiózisa, költői, expresszív képek közvetítették több mint három évtizeden át Gyöngyössy Imre üzenetét a történelem üldözöttéiről, azokról a névtelen hősökről, akik belső energiájukkal, morális tartásukkal szembeszegültek az erőszaknak. A hatalomnak, gyilkos testvérharcoknak kiszolgáltatott, szeretteiktől elszakított száműzöttekkel, hontalanokkal való testvéri sorsvállalás egész életét végigkísérte. Az üldözöttek stigmáját Gyöngyössy Imre maga is homlokán hordta. 1951-ben, alig húszévesen, mint olasz szakos egyetemi hallgatót letartóztatták. Egy fiatalok elleni koncepciós perben összeesküvés vádjával három év börtönbüntetésre ítélték. „Álltam az akasztófa alatt. Szembenéztem saját és barátaim halálával. Az emberi lét mezítelensége, kiszolgáltatottsága, az élet-halál közelsége véste belém a művészetnek azt az elkötelezettségét, hogy az embereknek nem csak napi gondjaival, napi örömével kell foglalkozni. Megtanultam, mit jelent az emberi egymásrautaltság, barátság, áldozatvállalás, a következő napba vetett hit ereje." A börtönben verseit papír és ceruza nélkül, fejben - gyakran olaszul - írta. Szabadulása után drámáit - Csillagok órája, Barokk passió - nagy sikerrel játszották a budapesti színházak. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után hamarosan ismert filmrendező lett. De míg műveit Európa-szerte nemzetközi díjak, elismerések, értő kritikák kísérték, hazájában börtönmúltja miatt az Állambiztonsági Szolgálatok titkos célkeresztjében állt, ügynökök sora figyelte és akadályozta munkáját. Ezért nem adták ki életében verseit sem Magyarországon. Több mint harminc éven át társa és tanúja voltam életének, vívódásainak, küzdelmeinek, fájdalmainak, örömeinek. Együtt jártuk a világot távoli kontinensek menekülttáboraiban, a Gulagon, erdélyi falvakban uralma alatt, latin-amerikai favélákban, a Dél-kínai tengeren.