Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása [antikvár]

Gerince kifakult. Lapélei néhol elszíneződtek, halványan foltosak, karcosak.
A huszadik századi modern magyar képzőművészet „megalapítói" között különös hely illeti meg Rippl-Rónai Józsefet. Az idő múlásával csoportok, iskolák és vitathatatlan értéket teremtő mesterek között is jelképi jelentőségűvé vált személyisége és életműve. Személyes sorsa ugyanúgy a hagyomány és az újítás dinamikus egységében alakult, ahogy alkotói programja, és a siker sem pártolt el tőle. Egyszerre tudott a világ dolgaiban európai formátumú lenni és egy magyar kisváros csöndes derűjéhez igazodni, ügy volt képes progresszív alkotói feladatokat vállalni és megoldani, hogy közben belső meggyőződésből volt hagyománytisztelő. Léte és munkássága természetessé tette Párizsnak és Kaposvárnak inkább a gondolkodásban, mint a valóságban létező kapcsolatát, természetessé varázsolta a „kivonulók" bécsi programjának és Budapest feltörekvő megrendelőinek kiszínezett azonosságát. Tudott polgárként fejedelem lenni, és képes volt okos kívülállóként megfricskázni archaikus társadalmi hagyományt, illetve rongyrázó polgári gőgöt. Sikeres volt külföldön, egyaránt bírta a közönség és jelentős mesterek szeretetét, s rövid idő kellett ahhoz, hogy Magyarországon is megbecsülés övezze munkásságát. Természetesen mindennek alapja művészetének egyenletesen magas színvonala, gondolkodásának érzékenysége és igényessége, kontaktusteremtő képessége - egyszóval kiemelkedő tehetsége.