Sárdy Brutus (1892-1970) emlékkiállítása Budapest,1975. április [antikvár]

Sárdy Brutus érzékenyen és fogékonyan reagált a természet változó arcának és hangulatainak megörökítésére. Híven, mélységes átérzéssel és művészi alázattal közelítette meg témáit, harmóniát kereső egyénisége varázslatos egyszerűséggel fogta fel mindazt, amit a táj mondott számára . . . Gazdag forma és színkészletével a természet legmeghittebb részleteit alakította képpé. A köztudatban inkább úgy élt, mint a régi festmények orvosa, kiváló restaurátora, hiszen majd négy évtizeden át, mint múzeumi festőművész-restaurátor működött a Fővárosi Képtárban, a Szépművészeti Múzeumban, 1957-től, megalakulásától kezdve, a Magyar Nemzeti Galériában, mint a Restaurátor Osztály vezetője. Remekművek hosszú sorát mentette meg és született ujjá keze nyomán Barabás Miklós: Bittó Istvánné arcképe, Székely Bertalan: V. László és Czillei történelmi kompozíciója, Munkácsy Mihály: Honfoglalás c. nagyméretű alkotása, Szinyei Merse Pál: Lilaruhás nő-je, hogy csak egy-egy kiemelkedő értéket ragadjak ki munkásságának gazdag tárházából. Kevesebben tudták, hogy múzeumi munkája mellett még hetvenöt éves korában is minden szabad idejét festésre fordította.