Schumacher [antikvár]

JOBB KÉSŐN, MINT SOHA Schumacher festészetének létezésmódjáról Ahelyett, hogy „bennfentesként" minden további nélkül Emil Schumacher „késői korszakának" méltatásába fognék, kiindulásként célszerűbbnek tartom az értetlen néző álláspontjára helyezkedni. Az értetlen néző annyit tud, hogy Schumacher a német informel élő klasszikusa, ennek ellenére megkérdezi: mi értelme van egy olyan festészetnek, mely nem ábrázol semmit, nem jelent semmit, mert nem több, mint az egyik oldalán különböző festékekkel rendszertelenül bekent vásznak vagy fatáblák együttese? Távol áll tőlem, hogy csúfolódjam. A kérdés nem olyan primitív, mint amilyennek látszik - nagyon sok intelligens ember gondolkozik így, még ha nem is vallja be. Ez a kérdés egyszersmind a „marslakóé", akinek metaforáját - mint egykor a felvilágosodás a „jó vadember"-ét - gyakran alkalmazza a modern társadalomtudomány is, ha valamilyen területen ontológiai tabula rasát akar teremteni. Számomra Schumacher festészete különös élességgel veti fel a művészetfilozófia egyik alapparadoxonát, és ennek körüljárásához van szükségem az értetlen néző kérdésére. A paradoxon így hangzik: egy olyan művészetet, amely nem a fogalmi gondolkodás számára készült, produktív módon fogalmilag kell megközelítenünk.