Sinkó István [antikvár]

Részlet: "Sinkó úgy fest, mint a haditudósítók. Mint aki maga is súlyos sebeket hord, gyógyultat és soha el nem múlót, sors szerint. Tudja: azt, amit lát, azonnal rögzítenie kell; hogy semmi maradandóbb nincs a mulandó emléknél. A sietség láza különösen érthető, ha a látványból csak az részesedik, aki kegyelemként kapa a rögzítés tehetségét. Ha lecsukott szemmel, az Ő lecsukott szemeivel látható csak, ami a vászonra kívánkozik. A szemhéjak lezárulnak, mint a hangversenyteremben. Van, hogy minden zenévé változik; minden, amit előtte harcnak, szenvedésnek, kéjnek v agy fájdalomnak hívtak. A világ-zenekar szól, s hangszer benne minden férfi és nő. Minden lény a zenére való, a természetnek így lesznek egy-lényegűvé. Amit látsz azután, a szemhéjak mögött, mégsem fakó teória."