Slavica Pragensia XXXVII [antikvár]

ACTA UNIVERSITATIS CAROLINAE - PHILOLOGICA 1 SLAVICA PRAGENSIA XXXVII Misto úvodu Bevezetés helyett Ki olyan, mint József Attila dudása, aki tudja a Weöres Sándor-i „minden egybeér" igazát, ahhoz csak úgy szabad szavakat intézni, ahogy az apró hópihe belesimul a lobogó lángba: nincs is már, mire beleér, nem háborítva a tűz fenségét. Úgy kellene szavakat mondanunk, hogy azok ne is legyenek. A szeretet szava a csönd, a könny, a kézfogás. Akkor a szó a végiggondolatlan szeretet lenne csupán? A jel, a szó, a nyelv, az irodalom mint az emberiség ösztönös kényszerpályája, hogy megpróbáljunk egymás mellett megférni? A szó, a nyelv, mely csak azért lenne, hogy beálljon végre közöttünk a megbékélés, a sosemvolt csönd, s némán tegyük végre dolgaink? De kell-e, lehet-e szó, ha csak szeretet van? Kell-e jelezni, s hogyan lehet jelezni a csöndet? Szabad-e egyáltalán, szabad-e a feloldhatatlanságok tudatában, szabad-e tudván- tudva, hogy mindezt Te is mindennél s mindenkinél jobban tudod, szabad-e szavakkal köszöntenünk? Szabad-e szólni: szeretünk? Egy szívednek kedves kis társaságban mesélted: mint pedagógusnak az a vágyad, hogy egy autóbuszban ülve - megőrizve inkognitódat - fültanúja lehess két mögötted ülő diákod beszélgetésének, annak, amint egyikük megjegyzi: „Te, ez a Rákos nem is olyan rossz." Mi e kis kötetben egy jó autóbusznyi leányság (mondanád) és legénység munkáit gyűjtöttük össze. Közel sem ismertünk valamennyi utazni vágyót és az indulás időpontja sem felelt meg valamennyiünknek. Ezért, bizony, csak a szerkesztők hi-báztathatók. A kinnrekedtek szavak nélkül vannak jelen e kötet lapjain, mint ahogy azok is, kik a szakmai-emberi megbecsülésen túl éppen a meghitt barátság tudatában vállalták a mindennél szeretőbb csöndet, s Te, nálunknál százszorta jobban felismered őket így is, éppen így is. Annak is tudatában vagyunk, hogy ez a kötet, távolról sem „az" az autóbusz. Jobb 13