Szabó Nóra [antikvár]

Azt, hogy az írásjel egyidejűleg birtokolja az ősi törvények kötöttségét és a képzelet szabadságát, Szabó Nóra most bemutatott két sorozata meggyőzően bizonyítja. Bizonytalanul körülhatárolt terület az övé: tradicionális jel és önkéntelen firka, írás és kép között elterülő vidék, amelyen a művész óvatosan, gyengéden motoszkáló gesztusokkal igyekszik rögzíteni érzelmek, gondolatok és gesztusok elillanó lenyomatait. A jelek olykor sorokba rendeződnek, máskor zuhatagszerűen omlanak alá a kompozíció terében, vagy szállongó törmelékként lebegnek a levegőben. Körvonalaikat, alakjukat, mozgásukat mintha könnyű függönyön, áttetsző füst-felhőn át látnánk; messziről, az idő, a tér mélyéről, a színek mögül, sok-sok réteg távolából villannak fel egy-egy pillanatra, hogy aztán alámerüljenek. Megfakult kéziratokra, megkopott sírkövekre, az emlékezet működésére, annak sokszálú, meg-megszakadó, majd újra folytatódó, bonyolult szövevényére kell gondolnunk Szabó Nóra művei előtt állva. És arra: hol következik be az a pillanat, amikor e finoman és tapintatosan keresgélő motívumokból "feltündöklik a jegy, hogy milliók közt az egyetlenegy" (Kosztolányi)Kovalovszky Márta