Szegedi Szabadtéri Játékok [antikvár]

Magyarországon manapság szinte mindenben kétféle időszámítást követünk. Az egyik azonos a Gergely-naptárral, a másik meg elölről kezd mindent, ahogyan a történelmi sorsforduló hozta. Így jön néha zavarba az ember. Hiszen egyszer azt mondjuk, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok intézménye elmúlt negyven éves - most meg azt, hogy éppen tizenöt éves. És természetesen ez is igaz, meg az is, mert ahogy kétszer kezdődött a történelem, a szabadtéri játékoknak is két anyakönyve van. Akad, amit össze tudunk házasítani első meg második korszakából, s van, amit nem. A haladó szellemi örökség kezdettől, a létrehozó gondolattól a miénk - a ráaggatott kultúrpolitikai nehezékek meg idegenek tőlünk első korszakából. Jól esik arról beszélni, hogy a haladó színházi eszmék szülötte - de nehezebben fejlik a szó, ha Klebelsberg "kultúr-fölény" elmélete jut az eszünkbe. Szívesen idézzük Mascagni elragadtatott szavait a játékokról meg a térről, de megvámolja örömünket az olasz-magyar kulturális kapcsolatok akkori politikai háttere. Régiek szeretettel mesélik, hogy a francia trikolórból sokáig csak a vörös lobogott a statisztáló munkások kezében a Tragédia párizsi színében - ám tudjuk, hogy a forradalom vöröse nem munkásközönséget lelkesített, hanem úri nézősereget bosszantott. És akármelyik végét ragadjuk meg a témának, a játékok első korszakából mindig vegyesen jönnek elő gondolatok. Ezért talán jobb is, ha a második időszámításnál maradunk most: ott, hogy tizenöt évvel ezelőtt, 1959-ben nemcsak folytatódott, hanem szinte teljesen előlről kezdődött valami ezen a színpadon. Más indítékú eszmék, más hitvallású művészet, más közönség adja a fedezetet. Azóta nem keverednek és vívnak körülötte kultúrpolitikai szándékok; azóta teljesen más misszióval él. Más társadalmi, emberi és esztétikai elképzelések munkálnak kulisszái előtt és mögött, más mecénások táplálják, más közönség élteti, más célok mozgatják itt Thália szekerét. Hámozhatjuk a múltat, s találhatunk benne korunknak tetsző motívumokat - a teljes esztétikai és eszmei azonosulás mégis csak tizenöt éves. Nem arról van tehát szó, hogy egyszerűen összekötöttük múlt és jelen fonalát - inkább arról, hogy a kultúrhistóriai múltból futó szálat új módon, lehetőségeinknek teljes tudatában és az eszmei cél megvalósulásának optimális körülményei között fonjuk tovább.